30 éve nagy médiafigyelmet kapott Dolly birka, az első klónozott emlős, majd később az elpusztulásáról is sokat olvashattunk. Most újabb hírek láttak napvilágot vele kapcsolatban. Kiderült, hogy Dolly, a klónbirka korai ízületi gyulladását nem az okozta, hogy klónozással jött világra.

Dolly, a klónbirka korai ízületi gyulladását nem az okozta, hogy klónozással jött világra - erre a megállapításra jutottak a 2003-ban elpusztult állat csontvázának ismételt vizsgálatával a brit Nottinghami Egyetem kutatói.

Mégsem a klónozás okozta Dolly vesztét - A kép csak illusztráció (Fotó: Pixabay, cocoparisienne)

Dolly 1996 júliusában született az első emlősként, amelyet egy felnőtt állat testi sejtjének klónozásával sikerült világra hozni. A klónjuhot életében mindvégig szoros megfigyelés alatt tartották, hogy kiderüljön, nem okoz-e egészségügyi problémát az, hogy nem természetes úton fogant. Azt is vizsgálták, nem mutatja-e korai öregedés jeleit - számolt be róla a BBC.

Dollynak korán végtagpanaszai támadtak, majd hatévesen el kellett altatni egy tüdőgyulladás miatt. Tavaly, a klónbirka születése után húsz évvel a tudósok 13 klónozott birkát vizsgáltak meg. Az állatok 6-9 évesek voltak, ami emberi korban számítva 60-70 évnek felel meg. Közülük négy állat - Debbie, Denise, Dianna és Daisy - ugyanabból a sejtsorból származott, mint Dolly, tehát ugyanazokkal a génekkel rendelkezett. A Nottinghami Egyetem kutatói megállapították, hogy a klónozott birkák is egészségesek maradhatnak időskorukig, nem kell feltétlenül Dolly sorsára jutniuk. 

A birkák rendszerint 8-10 évet érnek meg háziállatként és vadon is. 

A kutatók most ismét tanulmányozni kezdték Dolly csontvázát is, és egy új röntgenvizsgálat szerint Dolly csontozata nem mutatott eltérést a hasonló korú klónozott és egészséges birkákétól. 

A csontízületi gyulladás ugyanolyan valószínűséggel fordult elő a természetes úton született juhoknál és az egészséges klónozott juhoknál is. A kutatók szerint tehát alaptalanok azok az aggodalmak, hogy a klónozás miatt alakult ki korai ízületi gyulladás Dollynál.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás