Befejeződött a teljes élelmiszerláncra kiterjedő idei nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés, amelyet a Nébih irányításával a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei és a Nébih munkatársai végeztek. Az ellenőrzés kiterjedt a turisztikai szempontból frekventált helyeken, rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekre, mozgóboltokra, a büfékocsik és mozgó vendéglátók tevékenységére. Továbbá az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetésére, a zöldség-gyümölcs, illetve a borászati termékek és alkoholos italok forgalmazására.

A szakemberek országosan összesen 4702 ellenőrzést végeztek 2021. július 1. és augusztus 20. között, amelyek közül 455 élelmiszer előállító helyen, 2054 a kereskedelmi üzletekben és 2193 vendéglátóhelyen zajlott. Az ellenőrzések során 85 esetben figyelmeztettek, 376 alkalommal pedig bírságot is kiszabtak a szakemberek összesen több mint 32,8 millió forint összegben. Összesen 43 élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására volt szükség - írta a Nébih.

Megvannak az átfogó nyári Nébih-ellenőrzés eredményei, számos területen vizsgálódott és büntetett a hatóság - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Kevesebb volt a minőségi hiba, mint 2020-ban

Az ellenőrzést megelőző év adataihoz viszonyítva csökkent a termékek minőségére vonatkozó hibák aránya. A leggyakoribb probléma idén is higiéniai eredetű volt, és a tavalyinál több mulasztást tártak fel a dolgozók egészségügyi alkalmasságával és képzettségével, illetve a nyomonkövethetőséggel, valamint a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban. A vizsgálat alá vont élelmiszerek esetében legtöbbször megállapított hiba idén is a lejárt termékek forgalmazása volt. Az elmúlt évekhez képest csökkent a fogyasztásra alkalmatlan, ismeretlen eredetű, illetve nem nyomon követhető termékek előfordulása. Azonban nőtt a jelölési hibás termékek aránya, illetve több élelmiszert vontak ki a forgalomból.

A húsokat is ellenőrizték

A rovarszennyezettségre irányuló laboratóriumi vizsgálatok alkalmával különféle liszt termékeket, illetve vendéglátóhelyeken mintázott húskészítményeket elemeztek, amely során kifogásolt terméket nem találtak. A nyári szezonális ellenőrzéssel párhuzamosan júniusban és júliusban a friss húsok forgalmazásának célellenőrzése keretében a járási hivatalok szakemberei országosan 616 kiskereskedelmi létesítményben ellenőrizték a származásra vonatkozó tájékoztatást és a nyomon-követhetőséget. A sertéshús származását néhány esetben szövegesen nem, illetve helytelenül tüntették fel, de szinte mindenhol fellelhető volt a származási hely zászlóval történő megjelenítése. A friss húsok belső, vállalkozáson belüli nyomon követését - néhány hibától eltekintve - biztosították az ellenőrzött üzletekben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás