Újabb anyagi támogatásban részesülnek a hazai méhészek. Ezúttal a varroa atka elleni védekezésre, valamint a méhcsaládok szinten tartására irányul az anyagi segítség.

Az Országos Méhészeti Egyesület kérvényezte, hogy a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban szereplő támogatási keretösszegeket a hatékonyabb felhasználás érdekében részben átcsoportosíthassa. Az engedélyt erre megkapták, így most elsősorban a varroa atka elleni gyógyszeres védekezésre, a méhcsaládok számának szinten tartására, valamint egyéb, kisebb alintézkedésekre is igénybe vehető támogatási összegek is megemelkedtek.

Az átcsoportosítás nem csak a támogatási összegeket emelte meg, hanem:

  • a varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatása esetében a korábban meghatározott 90 helyett 96,5 százalékban került meghatározásra a jogos támogatási igények elfogadási aránya,
  • a méhanya támogatás kérelmekben a jogos támogatási igények visszaosztás nélkül kifizethetőek lettek.

Az átalakítást követően a varroa atka elleni gyógyszeres védekezésre 6.836 méhész összesen 846,8 millió forint, míg a méhanya támogatásra 1.996 méhész mintegy 105,2 millió forintnyi támogatásban részesül. A támogatási összegek folyósítása már megkezdődött.

Forrás: mvh.gov.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás