Ahogyan azt már megírtuk, közel egyharmadával kevesebb lesz idén a meggy, mint tavaly, de emellett más gyümölcsökből is gyengébb termés várható a fagyok miatt. A kevesebb gyümölcs pedig óhatatlanul is magasabb árakat hoz magával.

Ugyan az adatok összegyűjtése még folyamatban van, de nagyságrendileg 25-35 százalékkal kevesebb lehet idén a termés a meggy mellett a kajszibarackból és a cseresznyéből is. Persze nem csak ezeket a gyümölcsöket érintette negatívan az április végi fagy. Szinte minden termés megsínylette a zord hajnalokat. Van, ahol csak 5-10, van, ahol 40-50 százalékos terméskiesést is jeleztek a gazdák mindenféle gyümölcsből.

A barackot is komolyan érintették az áprilisi fagyok, akár 30 százalékos terméskiesés is várható
 

Szakértők szerint ezzel együtt az árak emelkedése is elindul, aminek a vásárlók nem fognak örülni, a gazdáknak viszont jól jön. A meggy felvásárlási ára például magasabb lehet, mint tavaly volt, de pontos árat még nem tudnak mondani. Az önköltsége egy kiló meggynek 120 forint körül alakul, a jelenlegi helyzetben pedig 200 forintnál kevesebbet nem fogadnának el a termelők a piros gyümölcs kilójáért.

Az viszont jó hír, hogy előreláthatólag étkezési meggyből nem lesz hiány a piacon, mindenki hozzá tud jutnia kellő időben.

Forrás: origo.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás