Hirdetés
Mélyponton az élelmiszerárak
A 2009 szeptembere óta mért legalacsonyabb szintre esett az alapvető élelmiszerek árszintje júliusban, miután a tejtermékek és a növényi olajok ára jelentősen csökkent.
A szervezet által minden hónapban kiszámított élelmiszerár-indexet a globális szinten legfontosabb öt élelmiszert (szemes termények, húsfélék, tejtermékek, növényi olajok és cukor) tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg. Az idén júliusban 164,6 pontos átlagot ért el, 19,4 százalékkal alacsonyabbat, mint 2014 azonos időszakában.
Az összefoglaló szerint a tejtermékek ára a piaci túlkínálat miatt 7,2 százalékkal csökkent júliusban. Kínában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában visszaesett a kereslet, miközben az európai készletek rendkívül bőségesek.
Hirdetés
A túlkínálat miatt jelentősen csökkent a tejtermékek áraA növényi olajok ára 5,5 százalékkal esett, 2009 július óta nem volt ilyen alacsony. A FAO szerint a nemzetközi piacokra egyaránt nyomást gyakorol a több mint elegendő dél-amerikai szójaolaj készlet, továbbá az, hogy Dél-Ázsiában lassuló export mellett felpörgött a pálmaolaj-előállítás.
A szemes termények ára ugyan 2 százalékkal nőtt júniushoz képest, de ez is 10,1 százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly júliusi érték. Az emelkedés május óta tart az európai és észak-amerikai kedvezőtlen időjárás után megdrágult búza és kukorica miatt, a rizs esetében tapasztalt csökkenés ellenére.
A hús ára összességében nem változott, a marhahúst magasabb áron jegyzik, de ezt ellensúlyozta a sertés- és juh- és kecskefélék kedvezőbb ára a baromfi esetében megfigyelt stagnálás mellett.
A FAO cukorárindex 2,5 százalékkal zárt magasabban júliusban a Brazília legfontosabb termőterületein tapasztalt nem megfelelő aratási körülmények miatt.
Forrás: MTI
Fotó: sajt-centrum.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés