Javában folyik az aratás, mindenki a búzáról beszél. Ahol nem, ott éppen a görögdinnye van terítéken. Ám fontos részt képvisel a hazai agráriumban a napraforgó és az export miatt még a repce is. Hogy mi a helyzet a terméskilátásokkal, és hogy alakulnak az árak? Cikkünkből megtudhatja!

Napraforgó terméskilátások 2014

Hazánk idén több mint 620 ezer hektáros, minden idők legnagyobb napraforgó vetésterületét tudhatja magáénak a NAK májusi számításai szerint. Nemzetközileg elismert amerikai és európai terménypiaci elemzéssel foglalkozó cégek adatai alapján úgy tűnik, hogy jók az itthoni napraforgó terméskilátások. Átlagosan 2,385 tonna terméshozamot prognosztizálnak hektáronként, összesen 1,41 millió tonnát. Ez azonban kicsivel elmarad majd a tavalyi rekordterméstől, ami 1,47 millió tonna volt. Az időjárás még közbeszólhat, de a 2009-2013 közötti éves átlagokat még így is 10%-kal túlszárnyalhatjuk idén.

Jól állunk az exportpiacon is, bár 2012-ről 2013-ra 35%-kal csökkent a kivitelünk. Főbb versenytársunk Románia és Bulgária az előrejelzések szerint idén nem fog megszorongatni minket, mert ők az átlagosnál kisebb terméshozamra (10-30%) számíthatnak.

Fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)
 

Behozatalunk háromszorosára nőtt két év alatt. A feldolgozandó mennyiség 1 millió tonna, a belőle készült napraforgóolaj pedig 450-500 ezer tonna is lehetne, ha nem exportálnánk tovább az importált napraforgó egy részét. Az itthoni napraforgóigényt egyrészt meg is haladja ez a mennyiség, másrészt csökken is iránta a kereslet, mert a román, ukrán és szerb olajok részesedése egyre nagyobb.

Vancsura József, a GOSZ elnöke is úgy nyilatkozott július elején, hogy jó lesz az idei napraforgótermés, országosan meghaladja majd az 1 millió tonnát.

Repce terméskilátások 2014

A sikeres napraforgó-termesztéssel szemben hektikusan alakul a repce piaca. Egy tízéves fejlődési folyamatot követően 2009 és 2011 között visszaesést tapasztaltak a repce esetében. Időjárási okokból 2012-ben jelentősen csökkent a termőterület, de tavaly ismét meghaladta a 200.000 hektárt. 2013-ban az átlagos hozam 2,59 tonna volt hektáronként, ami azonban elmarad az EU 3,1 tonnás átlaghozamától.

A rövid, enyhe tél kedvezően hatott a legtöbb repce fejlődésére és a kora tavaszi csapadékhiány sem okozott különösebb károkat. Ennek ellenére csak a vetésterületek 58%-a kapott jó minősítést, 32%-a közepest, 10% pedig gyengét. A nemzetközi becslések szerint átlagosan 2,3-2,5 tonnás hektáronkénti átlagtermésre készülhetünk, de más, amerikai előrejelzések úgy gondolják, országosan akár 560.000 tonna repcemagot is betakaríthatunk.

Fotó: rranglack (pixabay.com)
 

Mivel itthon nem jelentős a repcefeldolgozás, összességében ez azt jelenti, hogy 500.000 tonna repce kivitelét kell intéznünk. Főként a világ legnagyobb repcemag importőreként nyilvántartott EU-ba exportálunk, ezen belül is Németországba, Ausztriába, Szlovákiába. A német piac importszükséglete várhatóan idén 2,5-3 millió tonna körül alakul majd. Ausztriában is lesz kereslet a repcére, mivel ott mindössze 180.000 tonnás terméshozam várható. Szlovákia pedig úgy tűnik, közel 100.000 tonnával marad majd el a korábbi években „megszokott” 400.000 tonnától.

A jelenlegi árakat tekintve 100-105.000 Ft/tonna áron lehet értékesíteni a repcét.

Forrás: MTI, agrarium7.hu - Dr. Tikász Ildikó Edit, Varga Edina (Agrárgazdasági Kutató Intézet) cikke alapján

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás