A januári dermesztő hideg hatása egész évben éreztetni fogja hatását. Most éppen a zöldségek árának drasztikus emelkedését írhatjuk a fagyok számlájára, később a szőlő árának felfelé íveléséért lesz felelős az extrém hideg. De ha ez nem lenne elég, várhatóan a bor is jelentősen drágulni fog.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (röviden HNT) nyilvánosságra hozta, mi várható az idei szőlő- és borszezonban. Az első információk szerint a gazdálkodók nem indították jól az évet. A januári extrém hideg – egyes helyeken éjszakánként a mínusz 25 fok sem volt ritka – ugyanis a szőlőtőkéket is megviselte. Legrosszabbul azok a gazdálkodók jártak, akik ültetvénye fagyzugos, mély fekvésű területeken helyezkedik el. Itt ugyanis könnyebben megállt a hideg, a tőkék komolyabb károkat szenvedtek.

Hogy mekkorát, még nem tudni pontosan. A szőlőtermesztők is csak találgatnak egyelőre. A károk mértéke függ attól is, hogy hol helyezkedik el a szőlőültetvény, valamint hogy milyen az adott fajta hideggel szembeni ellenálló képessége.

Az továbbra is kérdés, mekkora károkat okozott a fagy a szőlészetekben
 

A hideg elsősorban mennyiségi károkat okozhatott a szőlősökben, a minőségre azonban nincsen hatással – részben megnyugodhatnak a termelők. Az viszont, hogy mennyivel kevesebb szőlő terem idén, attól függ, hogy az úgynevezett mellékrügyek milyen mértékben károsultak. Minél kevésbé, annál könnyebben regenerálódik a szőlő.

A mérték függvényében fog drágulni idén a szőlő és a bor ára, az azonban szinte biztos - a HNT elnöke szerint, hogy drágulás lesz a piacon.

A termelők már semmit nem tudnak tenni ez ellen. Fel kell mérniük később a károkat és igyekezniük kell a megmaradó termést a lehető legjobb tudásuk szerint óvni, védeni a betegségektől és a kártevőktől. Persze az időjárás még a legnagyobb szakértelmű termesztés mellett is közbeszólhat. Gondoljunk csak a nyári viharokra, jégesőkre, amelyek könnyen képesek megtizedelni a szőlőtermést.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás