A megugró energiaköltségek meggondolásra késztetik a termelőket. Egy nagyvenyimi családi gazdálkodó ismertette saját helyzetét. Azt, hogy hogyan tud megbirkózni a változásokkal, milyen kilátásai vannak. Elsősorban a hűtés és az öntözés igényel sok elektromos áramot egy gyümölcstermelő gazdaságban, és az almára kell a legtöbbet költeni emiatt.

A magyarmezogazdasag.hu-nak adott nyilatkozatából kiderült: családi gazdálkodóként Csizmadia György máris szembesült azzal, hogy az eddigi energiakereskedője nem vállalta a szerződésben megadott áron az áramellátást. Új szerződést kellett kötnie. Amúgy nem kiemelkedően magasak a nagyvenyimi gazdaság energiaköltségei, jóformán csak az öntözésre vonatkoznak, ami jelenleg 50-60 ezer forintba kerül hektáronként. De ez a jövőben duplázódni fog.

Almában nem nagyon látni a kiutat, mindenki a fogyasztás csökkenésére számít Európában (Fotó: Pixabay)

Úgy takarékoskodik, ahogy lehet

A közös hűtőházban a napelemek a nyári hónapokban fedezik a fogyasztást. De csak azért, mert kevés árut kellett hűteni. Ez az almára már nem igaz, de meglehet, csak a legszükségesebbet tárolják be.

A továbbiakban úgy takarékoskodik, ahogy lehet. Vagyis minél rövidebb ideig akar gyümölcsöt tárolni, inkább gyorsan földolgozza vagy értékesíti a termést. Almában egyébként nem nagyon látni a kiutat, mindenki a fogyasztás csökkenésére számít Európában. Ahol már így is túltermelés van almából, de más gyümölcsökből is.

Kegyelemdöfés sok kisebb termelőnek

A jelenlegi helyzet megadja a kegyelemdöfést sok kisebb termelőnek, véli Csizmadia György. Nekik hamar elfogy a forgatható tőkéjük, és elgondolkodnak azon, hogy tűzifának ér-e többet az almásuk, vagy termő ültetvényként. A lehűtés, ami eddig egy kilogramm almára 5 forint volt, most lesz 8, és ez csak a tiszta energiaköltség többlete, a munkabér és az üzemanyag nem tartozik bele. Ugyanakkor a beszállítói ár nyomott, a fogyasztói árak viszont magasak.

Éppen ezért az almaültetvényéből már két hektárt kivágott, és a megmaradó 3,5 hektáron is a legszükségesebb munkákra fog gondot fordítani. Összesen 100-120 tonna almája terem, és az összes kieső léalmát föl sem dolgozza az idén. Eddigi tapasztalatai szerint ugyanis a 100%-os, dobozos almalé iránt sincs elég kereslet. És Szedd magad akcióban is csak a termés nem egészen egyharmadát tudja értékesíteni.

A kisgazdaságok nem tudnak bejutni az áruházláncokba

Ördögi kör ez, mondja a termelő, a kisgazdaságok mennyiségben nem tudnak bejutni az áruházláncokba, viszont a közvetlen értékesítés nem elég a termés levezetéséhez.

Csökken a hazai gyümölcsfogyasztás, szűkülnek a piacok, miközben minden költség rohamtempóban emelkedik. Ennek következtében a kevésbé energiaigényes és munkaigényes kultúrák felé érdemes fordulni. Szakszerű művelésre csak ott fog költeni, ahol meg is térül a kiadás. A gyengébb ültetvényrészekre kevesebb figyelmet fordít, és megválik néhány dolgozójától is. Úgy gondolja, hogy azok a termelők tudnak megmaradni, akik több lábon állnak, költséghatékonyabban dolgoznak, jobban tudnak takarékoskodni, vagy több közvetlen piacuk van.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás