A mese, mint a búzaszem

Ki ne ismerné a három kismalac, a kiskakas és a török császár vagy a hét kecskegida történetét. A magyar népmesék máig őrzik számunkra a kialakulás korának életét, bölcsességeket, de több is erősen kapcsolódik a mezőgazdasági tevékenységekhez (pl: búzatermesztés).

„A mese istenáldotta búza. Valahol kihajt, felmagzik, szétpereg, madár fölkapja, szél szárnyára veszi, s viszi hetedhét ország ellen, évezredeken át, világrészeken keresztül.” /Móra Ferenc/

2005 tavaszán merült fel az ötlet, hogy állítsunk emléket a magyar népmeséknek, örökítsük tovább a bennük lévő tudást, és erkölcsi útmutatást. A Magyar Olvasótársaság végül szeptember 30-ára, „a nagy mesemondó” Benedek Elek születési évfordulójára tette a jeles napot.

Benedek Elek születésének 150. évfordulójára kiadott bélyegkisív 2009-ből

Mi a következő mesével szeretnénk ünnepelni a magyar népmeséket. Tartson velünk!

Zelk Zoltán: Egy búzaszem története

Meleg, kora nyári délután volt, a búzatábla hajladozva susogott a gyenge szellőben. A búzatábla mélyén lakó fürj- és fogolycsaládok már csomagoltak: tudták, holnap lesz az aratás napja, s ők mehetnek új hazát keresni. Gondterhesen készülődtek: hol találnak ilyen jó otthont, amely így megvédi a kicsinyeiket a vércsék és a puskagolyók ellen? Alig aludtak ezen az éjszakán, s kora hajnalban már búcsúzni kezdtek egymástól és jó szomszédaiktól, a pipacsoktól és a búzavirágoktól.

Ezek voltak a legszomorúbbak, a piros pipacsok és a kék búzavirágok. Harmatkönnyeket sírtak, amikor az öreg fürjek búcsúszavait hallották, s egy búzavirág így szólott:

- Ó, hogy irigyelünk benneteket! Bárcsak nekünk is szárnyunk lenne, és veletek mehetnénk!

Egy öreg fürj vígasztalni kezdte:

- Sose búsulj, bölcsen van ez így. A madarak repülni tudnak, ti meg itt nőttök és illatoztok a búzatábla közepén.

Alighogy felröppentek az útra kész madarak, már jöttek is az aratók, s nekifogtak a munkának. Estére már csak szúrós tarló maradt a búzaföld helyén, s a hajdani búzakalászok kévébe rakva várták sorsukat: a cséplőgépet, a malmot, a liszteszsákot, és a kenyérsütő kemencét.

Egyetlenegy búzaszemecske kivételével, amelyik aratás közben elgurult. Örült is a szabadságnak, mert hallotta hajnalban a fürjek és a virágok beszélgetését, és semmi kedve sem volt ahhoz, hogy lisztté és kenyérré változzék. Ha már ez a búzaszemek sorsa - gondolta -, akkor ő nem lesz búzaszem, inkább fürjjé változik

"Csakhogy a fürjek repülni tudnak - gondolta újból -, nekem pedig nincsen szárnyam... Akkor tücsök leszek... - határozta el -, az is itt él a földön, az se tud repülni."

Csakhogy este ciripelni kezdtek a tücskök, ezek a kedves réti cigányok, s a búzaszem szomorúan állapította meg, hogy tücsök sem lehet belőle, mert nem tud ciripelni...

"Akkor mezei egér leszek!"- határozta el, mert látta, hogy a mezei egerek megélnek a tarlón is. Csakhogy a mezei egerek futkosni tudnak, és házat ásni a föld alatt - látta a búzaszem, és szomorúan mondogatta, hogy neki nincs ilyen tudománya.

"Hát mit csinálhatnék?- töprengett egyre szomorúbban. - Legjobb lenne, ha odagurulnék a testvéreimhez, s engem is elvinnének a cséplőgéphez és a malomba."

Így búsongott három nap és három éjjel. Harmadnap aztán hatalmas zápor kerekedett, s a búzaszemecskét beverte a földbe. Milyen nagy volt a csodálkozása, mikor a föld mélyén megszólalt egy göröngy, és azt mondta neki:

- Most már jó helyen vagy. Jövő tavaszra majd kibújsz a földből, nyárra szép búzakalász lesz belőled, és újból learatnak.

A búzaszemecske már nem búsult. A nagy fáradtságtól elaludt, és fürjekről és pipacsokról álmodik jövő tavaszig.

Forrás és fotók: egyszervolt.hu, Tudorinda, Wikipédia