Míg bizonyos állatfajoknak kedvez, hogy éjszakai életmódra kellett váltaniuk az emberiség miatt, addig másokat pont, hogy kedvezőtlenül érint. Egy kutatás szerint az emlősök új stratégiákat használnak azért, hogy alkalmazkodjanak az emberek életmódjához és szokásaihoz. Az emberek miatt lesznek az állatok nappal helyett éjjel aktívak. Megdöbbentő, mennyire általános a jelenség. Afrika szavannáitól Európa erdejein át Ázsiáig mindenhol egyre több emlős állat vált át éjszakai életmódra azért, hogy elkerülhesse az embert - mondta Kaitlyn Gaynor, a Kaliforniai Egyetem ökológus PhD hallgatója, aki kutatásában 76 tudományos publikációt nézett át. Ezekben 6 kontinensen 62 emlős faj viselkedését írták le. A felmérésekben mozgásérzékelő kamerákkal, műholdfelvételekkel és nyomkövetőkkel figyelték az állatok aktivitását. Azt is megfigyelték, hányszor és milyen módon kerültek kapcsolatba az emberekkel, akár a vadászat, a turizmus, az építkezések vagy a mezőgazdaság következtében. A témáról az Agrárszektor számolt be bővebben. 
Éjszakai üzemmódra váltottak a korábban nappal tevékenykedő emlősök
Átálltak az éjszakai üzemmódra azok az állatok, akiket zavartak az életmódjukban
Azokkal az emlősökkel összehasonlítva, amelyek nincsenek kitéve emberi zavarásnak, és ébrenléti idejüket fele-fele arányban osztják meg az éjszaka és a nappal között, az erősen zavart környezetben élő állatok 36 százalékkal több időt töltenek ébren éjszaka. Tehát aktivitásuk 68 százalékát éjjel végzik. A táplálékláncban fokozatos az átrendeződés amiatt, hogy az állatok ugyanabban a térben, de más időben vannak jelen, mint korábban. Ugyanakkor jól jön nekik ez az alkalmazkodó-képesség, mert az emberiség térnyerésével az állatoknak egyre kevesebb a lehetőségük a korábban megszokott életmód folytatására. Az egyetlen megoldás, ha akkor lesznek aktívak, amikor az emberiség alszik.
Jó példa is van arra, hogy az emberekhez alkalmazkodik egy vadon élő állat
A szőlőtermelők általában csak panaszkodnak, ha valamilyen állat megjelenik az szőlőültetvény közelében, mivel azok legtöbbször csak kárt okoznak. De vajon minden állat káros, amely megjelenik az ültetvényeinkben, vagy esetleg saját hasznukra is fel tudják őket használni? A madarak ugyanis jelentős szerepet játszanak a kártevő populációk gyérítésében. 

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás