Nem csak az időjárás előrejelzésére találtak régen módszereket, de a népi hiedelmek segítségével a halál közeledtét is megpróbálták előre jósolni. Többek között ehhez köthető a kuvik halálmadár elnevezése is. És azt tudta, hogy az év több ünnepe is haláljósló napok voltak?

Kuvik

1988-ban még az év madarának is megválasztották, ennek ellenére a legtöbben, mint a halál madara ismerik. Népi hiedelem Európában, de még Ausztráliában is, hogy ahol megszólal, ott haláleset történik. Ez onnan ered, hogy mikor az emberek halálos ágyukon voltak, az ablakba szállt. Magyarázat is van rá természetesen: a haldokló szobájában égett a villany, ami odavonzotta a rovarokat, amiket meg a kuvik kapkodott el. Élőhelye változatos, sivatagban és fenyőerdőkben is elél, de mezőgazdasági területeken is felbukkan. Itthon rendszeresen fészkel, állandó, nem vonuló madár.

Nem néznek ki haláljóslónak, sőt, kifejezetten mókás madarak:

[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=fRxavcnM1_I[/embedyt]

Holló, varjak

A madarak rendszertani elemzése nélkül vegyük most kivételesen egy kalap alá a fekete varjút és hollót is. Éles hangadásával, fekete színe félelmet ébresztett régen, ezért a mesékben, mondákban is mindig sötét aura lengi be őket. Lélekvivő madárnak is tartották, ami az élők és holtak világa között szabadon átjár. A félelmet keltő érzést az váltotta ki az emberekben, hogy dögevő madár révén mindig a csaták után maradt holtakból ettek, ezért baljós jelnek vették a madarak megjelenését.

Sokszor ábrázolják őket sötét, éjszakai környezetben, hogy a félelmetességet hangsúlyozzák.
 

Svédországban és Németországban pedig kifejezetten a meggyilkolt emberek szellemeinek, elkárhozott lelkeknek tartották a hollókat. Kinézetük sokban hasonlít a varjúkhoz, amelyeket szintén a halálhoz kapcsolódnak. Elhullott társaik köré gyűlnek, és károgva gyászolják. Többéves kísérletek bizonyítják, hogy elhullott társuk kárán próbálnak tanulni, megosztani egymással az információkat, ezért gyűlnek köréje. De a delfinek és elefántok is ismerik a halál fogalmát.

És még játszani is szeretnek:

[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=3dWw9GLcOeA[/embedyt]

Haláljósló napok, tevékenységek

Székely szokás volt Luca napján pogácsát formázni, a neveket beletenni, és baromfi tollát beletűzni. Akinek a kisütés során elégett a pogácsáján a toll, úgy tartották, hogy a következő esztendőben meghal. Kiemelkedő haláljósló nap volt karácsony, szilveszter és újév napja is. Nem jelentett jót az sem, ha árok- vagy gödörásásról, kenyértészta dagasztásáról, kenyérsütésről álmodtak az emberek.

Reméljük nem álmodott kenyérsütésről
 

Az állatok viselkedéséhez is szomorú következtetéseket kötöttek. Így például, ha a kutya magas hangon vonított, kaparta a ház falát, az udvar felé ugatott, a beteg halálát jelentette. Csakúgy, mint a csirke, tyúk kukorékolása, vagy az, ha a denevér a kéménybe szállt. Ősi eredetű az az elképzelés, ami szintén állatokhoz kötődik, és a lebegő lélek könnyedségét a pillangó, méh és madár jelképezi.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás