Bár az üzletekben legtöbbször a piros színű mikulásvirággal találkozhatunk, nemcsak ebben a színben pompázhat a téli szezon egyik legkedveltebb dísznövénye, hanem fehér, narancssárga vagy akár cirmos színben is.

Sokan azonban csak addig gondozzák, ameddig virágzik, aztán ha már kevésbé mutatós, kidobják, mint egy vágott csokrot. Pedig némi odafigyeléssel még sok szezonon át lehet a téli ünnepkör dísze. Lehet vele okosabban is bánni!

Közép-Amerikából származik, arrafelé méteres fává is nőhet (Fotó: Pixabay)

Élőhelyén útszéli gyomnövényként tartják számon

A nálunk mikulásvirágnak hívott szobanövény Közép-Amerikából származik, élőhelyén útszéli gyomnövényként tartják számon, arrafelé méteres fává is nőhet, nálunk azonban kis szobanövény formájában terjedt el. Úgynevezett rövidnappalos növény, ami azt jelenti – magyarázta a hellovidek.hu újságírójának Boross Dávid, az Oázis Kertészeti Kft. ügyvezetője –, hogy 12 óránál kevesebb megvilágítást kell kapnia ahhoz, hogy virágbimbók képződjenek rajta.

Ezt a dísznövény-kertészetekben mesterségesen sötétítéssel érik el, így rásegítéssel tudják épp Mikulásra időzíteni a virágoztatását. Nálunk elsősorban december elején, Mikulás előtti időszakban, november végétől vásárolják a növényt, míg például Németországban „Weinachtsstern/karácsonyi csillag” néven a teljes adventi időszak hagyományos dísze.

A fellevél teszi népszerűvé

A mikulásvirág vonzerejét azonban nem is apró, sárga, szinte észrevehetetlen virágai adják, hanem virágzása idején megjelenő, színes, úgynevezett felleveleinek köszönheti. Ezek ideális körülmények között 3-4 hónapig is mutatósak maradnak. A fajták között mostanában már nem csupán piros, hanem rózsaszín, fehér és vajszínű fellevelűt is találni, de roppant népszerű a cirmos (piros-fehér) színű is.

Gondozás szempontjából azonban teljesen mindegy, milyen színkombináció tetszik meg nekünk, fajtától függetlenül sok törődést igényel.

Léteznek egészen picike vagy épp ellenkezőleg, hatalmas fellevéllel bíró növények. Nagyon széles a skála, ma már Magyarországon is több százféle közül választhatunk – tette hozzá a Boross Dávid.

Hol érdemes mikulásvirágot venni?

Nyilvánvalóan a kertészetekben található a legnagyobb választékban, de szupermarketekben is sokfelé árulják. Azok tartási körülményei – hívta fel a figyelmet az Oázis Kertészeti Kft. ügyvezetője –, nem mindig a legideálisabbak.

Az, hogyhogyan tartják és hogyan szállítják, nagyon sokat számít, hiszen ez egy törékeny növény, nagyon sérülékeny, és ha eltörik, akkor egy kutyatejszerű nedv folyik ki belőle, ez azért is van így, mert a kutyatejfélék családjába tartozik.

Maga a növény a szélvédettebb helyeket kedveli, ezért nem szabad huzatos helyen tartani, viszont a túl nagy meleget sem szereti, ha otthon stabilan 24-25 fokos lakásban tartjuk, akkor szinte biztos, hogy hamar ledobja a leveleit és kiszárad. Sokkal inkább való számára a 18-20 fokos, hűvösebb lakás.

Érdemes tudni róla, hogy tejszerű nedve enyhén mérgező, allergia tüneteit okozhatja. Erre a növény tavaszi visszavágásánál fontos odafigyelni, valamint a kisgyermekek elől is érdemes magasabbra helyezni, mert a tejnedve – bőrre kerülve – kiütéseket okozhat.

Így öntözzük, hogy sokáig szép maradjon!

Átlagos öntözést igényel, de mivel képes elraktározni a vizet, inkább hagyjuk kicsit kiszáradni, mint hogy túllocsoljuk – tette hozzá Boross Dávid. Ha van rá lehetőségünk, inkább lágy (eső)vízzel öntözzük, ne csapvízzel! A száraz levegőt nem szereti, ezért érdemes például agyaggranulátum-ágyra állítani, hogy párásabb levegőt biztosítsunk számára, így megelőzzük a levelek lehullását.

Fehér színben is káprázatos! (Fotó: Pixabay)

Idehaza is rendkívül népszerű növény, ami az árán is meglátszik, mert akár már 600-800 forintért is megvásárolható. Különleges színváltozatokban pedig 1395 Ft-tól szerezhető be.

Érdemes visszametszeni!

A termesztett fajtákat többször visszavágják, hogy kisebbek legyenek, de használhatnak olyan hormonális szereket is, amelyek gondoskodnak arról, hogy az eladási szezonra kisebbek és mutatósak maradjanak. Az is könnyen előfordulhat, hogy amit idén vásárolunk, még nagyon kompakt, de jövőre elveszti tömött formáját. Minél többször vágjuk vissza, annál sűrűbb lesz, de arra is figyelni kell, hogy szeptembertől már ne nyúljunk hozzá metszőollóval, mert akkor az a virágzás rovására mehet.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás