Megkezdődik a Natura 2000 gyepekhez kapcsolódó támogatás kifizetése. Első körben 7,5 milliárd forintot meghaladó értékű támogatáshoz jut közel 7000 gazdálkodó a "VP4-12.1.1-16 "Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések" pályázati felhívás által. A Natura hálózat gyep hasznosítású területeire speciális földhasználati előírások vonatkoznak, amelyek betartása többletköltséget, illetve adott esetben bevételkiesést jelent a gazdálkodóknak. Ennek ellentételezésére az érintettek normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek.

A kompenzációs pályázatra tavaly mintegy 11 ezer kérelmet nyújtottak be, ebből első körben 7000 kérelmező kap most támogatást, ugyanakkor a kifizetések folytatódni fognak. A KAP Stratégiai Tervben foglaltak szerint az egységes kérelmeknél idén is lesz lehetőség támogatási, egyúttal kifizetési kérelmet benyújtani – közölte az Agrárminisztérium.

Indulnak a kifizetések a Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések" pályázati felhívásban a gyep hasznosítású területekre

EP: 2030-ra az élőhelyek 30 százalékát helyre kell állítani

Kapcsolódó hír, hogy az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén rendeletjavaslatot fogadott el, amely szerint a tagállamoknak egyre több, 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százaléknyi leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk.

A 329 szavazattal, 275 ellenében és 24 tartózkodás mellett elfogadott rendeletjavaslat a természet helyreállításán túl elő kívánja segíteni a klímaváltozással és a biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós kötelezettségek teljesítését, valamint az élelmezésbiztonság javítását.

Célja, hogy a tagállamok 2030-ra visszaállítsák a jó ökológiai állapotot a rendelet hatálya alá tartozó élőhelyek, köztük az erdők, gyepterületek, vizes élőhelyek, folyók, tavak és korallágyak legalább 30 százalékán, 2040-re legalább 60 százalékán, 2050-re pedig legalább 90 százalékán.

A mezőgazdasági termelésbe bevont élőhelyek fajgazdagságának helyreállítása érdekében a tagállamoknak javítaniuk kell a gyepterületek lepkepopuláció-indexén, a nagy biodiverzitású tájképi elemekkel rendelkező mezőgazdasági földterületek arányán, valamint a szántóföldek ásványi talajában található szervesszén-készleten. Mivel a madarak jól jelzik egy adott terület biológiai sokféleségének általános állapotát, a mezőgazdasági területek madárpopulációira vonatkozó mutató javítására is intézkedéseket kell hozni.

Jelentős előrelépéseket várnak és céloznak az egész EU-ban

A rendeletjavaslat azt is célozza, hogy a tagállamok 2030-ra állítsák helyre a mezőgazdasági hasznosítású lecsapolt tőzeglápok legalább 30 százalékát, majd 2040-ig 40 százalékát, 2050-ig pedig 50 százalékát elárasztás útján. Az elárasztási kötelezettség nem vonatkozik a mezőgazdasági termelőkre és a földtulajdonos magánszemélyekre, teljesítése önkéntes alapú marad - írták.

A rendeletbe vészfékmechanizmus épül azokra az esetekre, ha valamilyen rendkívüli körülmény miatt az EU élelmezésbiztonságát veszélyeztetné a mezőgazdasági ökoszisztémákra előírt célértékek teljesítése - emelték ki.

A tagállamoknak legalább 25 ezer kilométeres folyószakaszon biztosítaniuk kell a víz szabad áramlását, felszámolva a mesterséges akadályokat, valamint gondoskodniuk kell arról, hogy a városi zöldterület és a városi lombkorona-fedettség nettó mértékben ne csökkenjen a területükön. A rendeletjavaslat végezetül legalább hárommilliárd fa ültetését írja elő - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás