Új gyártócsarnokot épített és bővítette eszközparkját a gép- és gépalkatrész gyártással foglalkozó Agro Line Kft. Kiskőrösön. A Bács-Kiskun megyei cég kereskedelmi vezetője, Tóth Péter elmondta: a beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert mintegy 499 millió forint támogatásból és ugyanekkora összegű saját erőből valósították meg. Az elmúlt 3 évben zajló fejlesztések keretében kiskőrösi telephelyükön egy új, 1850 négyzetméteres, több híddaruval is ellátott gyártócsarnok épült.

A cégvezető arról is beszámolt, hogy vásároltak egy 800 tonna/6 méter élhajlító és egy 6 méteres palettaváltós lézervágó gépet, egy nagy méretű, szintén 6 méteres portálmaró gépet, robothegesztőt, CNC-esztergát, hegesztő gépeket, továbbá festőberendezéseket és darukat. Tóth Péter emlékeztetett rá, hogy az 1992-ben alakult Agro Line Kft. több mint ezerféle, elsősorban szénacélból készülő alkatrészt, hegesztett és megmunkált gépszerkezeteket gyárt. Termékei között megtalálhatóak a kisméretű, forgácsolt alkatrészek éppúgy, mint a 10 tonnás, hegesztett, megmunkált szerkezetek.

Új gyártócsarnokot épített a kiskőrösi Agro Line Kft. - Fotó: a cég weboldala

Egy jó piaci helyzetben ötödével is megugorhat a gyártás

A Kft. szakembere szerint a fejlesztéseknek köszönhetően bővült a cég termelési kapacitása, és erősödött a piaci pozíciója. Ezzel egy kedvező gazdasági helyzetben akár 15-20 százalékos növekedést is realizálhatnának - mondta. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg 200 munkavállalót foglalkoztató kiskőrösi székhelyű Agro Line Kft. árbevétele 2019-ben mintegy 4,6 milliárd, míg az előző üzleti évben 4,5 milliárd forint volt. A társaság árbevételének 96 százaléka külföldi értékesítésből származik. Exporttevékenységük elsősorban Németországba, Svájcba, Svédországba illetve Csehországba irányul. A vállalat adózott eredménye 2019-ben 678 millió, 2018-ban 552 millió forint volt.

Az Európai Unió és a Magyar Állam által finanszírozott pályázati projekt keretében a következő beruházás valósult meg:

  • Raktárcsarnok építése
  • 4 db PU3000 festékszóró berendezés beszerzése
  • 3 db 6,3 t / 12,30 m CXTS híddaru 43,8 m pályamenti áramellátással beszerzése
  • 3 db 10 t / 12,30 m CXTS híddaru beszerzése
  • 1 db TruLaser 5060 (L54) lézervágógép beszerzése
  • 1 db AWEA LP6025YZ Portálmarógép beszerzése
  • 1 db SN 710S/4000 típusú univerzális csúcsesztergagép beszerzése
  • 1 db SN 500/1000 típusú univerzális csúcsesztergagép beszerzése
  • 1 db SN 500/1000 típusú univerzális csúcsesztergagép beszerzése
  • 1 db Mazak QTCOMPACT 100MSY L -SmoothC eszterga beszerzése
  • 1 db FNGJ 50A típusú szerszámmarógép beszerzése
  • 1 db HBP410-723GA Szalagfűrész beszerzése
  • 1 db Bendmak PRO 120 hidraulikus profilhengerítő gép beszerzése
  • 1 db Bendmak CY4R-HHS 330-30/16 lemezhengerítő gép beszerzése
  • 1 db LVD EFL9 220/3050 Plus Élhajlító beszerzése
  • 1 db BW-6000 típusú kocsis kemence beszerzése
  • 1 db K-6 típusú hevítő kemence beszerzése
  • 3 db Synergic Pro 310W Hegesztő kompletten beszerzése
  • 4 db Synergic Pro 450W Hegesztőgép kompletten beszerzése
  • 3 db Mega Puls Focus 400W Hegesztő kompletten beszerzése
  • 1 db Yakasawa Arcsystam 8000 ívhegesztő robotrendszer beszerzése.
https://www.youtube.com/watch?v=FFz8Q7RtMB8
A kiskőrösi cég bemutatkozó videója

A kedvezményezett neve: AGRO LINE Gépgyártó,- Fejlesztő és Kereskedő Kft.

A projekt összköltsége: 999 370 505 forint

A támogatás mértéke: 50 %

A támogatás összege: 499 685 252 forint

Pályázati azonosító: GINOP-1.2.1-16-2017-00301

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás