Mi tesz erdővé egy erdőt? Ez nem egy találós kérdés felvezetése, hanem egy nagyon is fontos kérdés, amelyet egyre több helyen tesznek fel Európa-szerte is. Miután megnézte az Erdők ideje című különleges filmet, többé nem tud majd ugyanúgy nézni erdőre, mint korábban. Az elmúlt években több  beszámoló is szólt arról, hogy Európa egyes országaiban többek között a mezőgazdasági termelés visszaszorulása miatt nőni kezdett az erdővel borított területek aránya. Ez persze remekül hangzik, de az ilyen beszámolók ritkán térnek ki arra, hogy pontosan milyen erdők azok, melyek újra nőni kezdtek. Egyáltalán nem elhanyagolható kérdés ugyanis, hogy milyen, kié és mennyire értékes az erdő. Egy idén szeptemberben bemutatott francia dokumentumfilm elég jól összefoglalja a kérdést. A Greenfo portál anyagát szemléztük.
Különleges szempontból vizsgálja meg és mutatja be az Erdők ideje című francia film Földünk egyik legfontosabb életközösségeit - képünkön Korzika erdei
Az Erdők ideje az antropológusból lett dokumentumfilmes, Francois-Xavier Drouet második filmje. Természetesen elsősorban a  francia erdők állapotáról mesélnek benne francia szakemberek. Ám ennek ellenére érdekes marad a nem francia nézők számára is. Egyrészt, mert a filmben bemutatott problémák és jelenségek nem csak a francia erdőket sújtják, másrészt, mert a film kérdésfeltevései olyan általános témákat feszegetnek, mint hogy kié is kéne legyen egy erdő? Közösségként mit tekintünk értékesnek egy erdőben? Eközben pedig sokat tanít az erdők belső életéről és az erdőgazdálkodás alapjairól. [embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=QT560lu9GXo[/embedyt]
Ha pedig a magyar erdőkről nézne meg egy látványos filmet, ajánljuk az alábbit:
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=_nJRc6E2TYg[/embedyt]

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás