A hazai kukoricatermesztés körülményei nagyon eseménydúsan alakultak az elmúlt években. Erre tekintünk most vissza. Hogy mekkora termésre számíthatnak idén a gazdák, még kérdéses, de izgalmakban és érdekességekben továbbra sem lesz hiány. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az előzetes átvételi árak jócskán 40 ezer forint alatt állnak.

2010-től 2013-ig

A 2010-es évben annyi csapadék esett, amennyi talán már hosszú évtizedek óta nem áztatta a magyar földeket. Gondban is voltak a kukoricás gazdák, mivel félő volt, hogy a termés java része a sok eső miatt kirohad, vagy megbetegszik, a maradék pedig a nagy nedvességtartalom miatt lesz igen veszteséges. Hála a természetnek, a kukorica betakarításának közeledtével az idő is javult, így sikerült a földeken lévő kukorica javát betakarítani és nem is lett olyan rossz a termésátlag. A 2010-es adatok szerint összesen 6.984.872 tonna kukorica került betakarításra Magyarország összes termőföldjéről. Ez a mennyiség az egy évvel korábbitól fél millió tonnával maradt el.

Következett a 2011-es kukoricaszezon. Az év első hónapjaiban a gazdáknak még az előző év hatalmas csapadékmennyiségének utóhatásával, a belvízzel kellett megküzdeniük, ennek hatására kicsit eltolódott a kukorica vetése. Az év további részében nem a víz, inkább a forróság volt az ellenfele a termelőknek: ez volt a legszárazabb év, amióta csak tartanak a megfigyelések. A nagy meleg hatására sok helyen megfigyeltek gyenge termékenyülést, később kényszerérést, is, de ennek ellenére nagyon jó évet zártak a gazdák: összesen 7.992.443 tonna kukoricát sikerült betakarítani, ami bő 1 millió tonnával lett több, mint az előző évi betakarítás eredménye.

A 2011-es kukoricatermés volt az elmúlt 4 év legjobbja. Vajon az idei termés felülmúlhatja?
 

Nem lehet melegebb, mint tavaly volt – gondolták a gazdák 2012-ben. Tévedtek. Hatalmas aszály pusztított Magyarországon és ennek meg is lett az eredménye. Az elmúlt évek legalacsonyabb terméshozamát produkálta az az esztendő. összesen 4.762.707 tonna kukoricát sikerült a tárolókba juttatni, ami durván 3 millió tonnás mínuszt jelentett az azt megelőző évhez képest.

2013 első felében ismét aggódtak a gazdák a termés miatt. Féltek, mert megint aszályos volt a nyár nagy része, így veszélybe került a kukoricatermés. Szerencsére a kukoricaszezon utolsó negyedére kedvezővé vált az időjárás, így a 2012-es termésmennyiségnél jóval többet, összesen 6.756.435 tonna kukoricát sikerült betakarítani a szántóföldekről.

Milyen termés várható idén?

Pontos számadatokkal még nem szolgálhatunk az idén várható kukoricaterméssel kapcsolatban, de az valószínűsíthető, hogy az elmúlt év termésmennyiségét elérheti, sőt, meg is haladhatja az idei termés. Bevétel szempontjából a nagy termésmennyiség nem biztos, hogy extra hasznot fog majd hozni a gazdáknak, ugyanis nagyon alacsony – 34-38 ezer forint idén a kukorica felvásárlási ára, továbbá a sok csapadék hatására a kukoricának magas a nedvességtartalma, így a szárítás is plusz költséget fog a gazdákra terhelni.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás