3 százalékos árcsökkenéssel találkozhattak azok a vásárlók, akik az elmúlt héten kilátogattak a Budapesti Nagybani Piacra. A nagyobb árváltozásoknak köszönhetően a lecsópaprika 19 százalékos árcsökkenésen ment keresztül, míg a gumós zeller darabjáért 12 százalékkal kellett többet fizetni.

Burgonya ára: a Fabiola burgonya 65, a Laura 72,5, az Agria 75, a Cherie 132,5, míg az újkrumpli kilója 875 forintba került.

Paradicsom ára: a gömb paradicsom kilójáért 3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, így 510-530 forintos áron volt kapható, míg a fürtös paradicsom kilóját 570-595 forintért mérték a kereskedők.

Paprika ára: a tölteni való édes paprika 680-810 forintért lehetett a vásárlóké kilónként, míg darabját 62,5-92,5 forintért adták. A lecsópaprika 590 forintba került, míg a hegyes paprika darabja 105 forintért kerülhetett a vásárlók kosarába.

Uborka ára, bébitök ára: a kígyóuborka ára is csökkent, 335 forintba került. A bébitököt 650 forintos áron adták a kereskedők.

Jelentősen csökkent a karalábé ára

Leveszöldség ára: jelentősen, majdnem 10 százalékkal drágult a sárgarépa, így 160 forintért lehetett kilóját megvásárolni, a petrezselyem kilóját pedig 490 forintért kínálták. A gumós zeller kilója olcsóbb lett, 185 forintba került, ellenben darabját 12 százalékkal drágábban, 190 forintért lehetett megvenni. A karalábé darabja 14 százalékos árcsökkenés után 120 forintba került. A petrezselyemzöld és a zellerzöld egyaránt 20 forintért lehetett a vásárlóké.

Kapor ára, sóska ára, spenót ára, cékla ára, torma ára: a cékla kilója 100 forintos áron volt kapható, a spenótot 280, a sóskát 390 forintért mérték, míg a kapor kiszerelésenként 40 forintért kerülhetett a kosarakba. A tormáért 600 forintot kellett fizetni.

Saláta ára: a fejes saláta 133, a jégsaláta 190, a Lollo Rossa és a Lollo Bionda 170 forintba került.

Káposzta ára: a fehér fejes káposzta 150-390 forintos áron volt kapható, a vörös fejes káposztát 120 forintért kínálták, a kelkáposzta kilója 380 forintba, míg a kínai kel 280 forintba került.

Retek ára: jelentős árcsökkenés után a hónapos retek kiszerelésenként 100 forintért kerülhetett a vásárlókhoz, a jégcsapretek kilóját 270, a Müncheni sör retek kiszerelését 280, míg a fekete retek kilóját 100 forintért adták.

Hüvelyesek ára: a száraz sárgaborsó 4 százalékkal lett olcsóbb, 220 forintért kínálták az eladók. A száraz fehérbab 680, a száraz tarkabab pedig 700 forintba került.

Hagymafélék ára: a vöröshagyma kilója 72,5-80 forintos áron volt kapható, a lila hagyma kilóját 150 forintért adták, a zöldhagyma és a póréhagyma 110, a téli sarjadékhagyma 100, míg a fokhagyma 900 forintba került.

Gomba ára: a csiperke kilója 450, a laska kilója 650 forintért lehetett a vásárlóké, árváltozás nem történt.

Spárga ára: a fehér spárga kilója 1000, míg a zöld spárga kilója 1300 forintért lehetett a vásárlóké.

Forrás: AKI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás