A közelgő húsvét a füstölt hús gyártóinak az év kiemelt időszaka. Ezekben a hetekben értékesítik ugyanis a legnagyobb mennyiségben terméküket. Idén elsősorban a minőségi, prémium kategóriás füstölt árut gyártók húzhatják a legnagyobb hasznot az ünnepből.

Árérzékeny nép a magyar – hallható már évek óta ez a mondás, idén azonban ez a tétel megdőlni látszik a füstölt termékek piacán. Ahogy egyre inkább közeleg a húsvét, az emberek elkezdik beszerezni a füstölt sonkát, kolbászt, amely az ünnepi asztalokra kerül majd a hosszú hétvége során. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a már említett árérzékenység kezd eltűnni a füstölt húsok piacáról és egyre többen keresik a minőségi, ám drágább termékeket.

Idén a prémium termékek iránt nagyobb a kereslet
 

Az agrotrend.hu szerint a húsvét előtti néhány hétben igencsak felpezsdül a füstölt termékek piaca. Átlagosan 6000 tonna fogy ezekből a termékekből ebben az időszakban, ami mintegy 8 milliárd forintos bevételt ad a kereskedőknek és a gyártóknak. Kell is a nagy bevétel a füstölt termékeket gyártóknak és forgalmazóknak, éves eladásaik 70 százalékát ebben a néhány hétben bonyolítják le, révén, szezonális termékekről van szó.

Nem csak a prémium, hanem az átlagos minőségű termékek esetében is látható némi áremelkedés. Ennek oka, hogy akár 100 forinttal is drágulhatott az elmúlt hónapokban egy kiló füstölt hús alapanyag-költsége, valamint a kötelező béremelések is a termékek árán látszódnak meg először. Idáig úgy tűnik, hogy az átlagtermékek esetében néhány százalékos, míg a prémium termékek esetében akár 10 százalékos is lehet az áremelkedés idén.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás