Az időjárás és a mezőgazdaság kapcsolatára valamint a termés előrejelzésre sok népi hiedelem épül. Megtudhatjuk belőlük, mikor várható jó búzatermés és mikor kell szántani a jó termés érdekében.

Március a tavasz első hónapja, amitől szinte minden ember a napsütést és a természet lassú feléledését várja a sötét téli hónapok után. A nappalok is egyre hosszabbak, az óraátállítással pedig tovább élvezhetjük a világosságot.

Március 12-e, Gergely napja, amiről azt tartják, hogy Gergely megrázhatja a szakállát, azaz még eshet hó, jöhet még hideg. Sok helyen ezen a napon vetik a krumplit, búzát, rozst, hüvelyeseket, palántának való magokat, és a mákot.

Ám Sándor, József, Benedek, 18-án 19-én és 21-én már zsákban hozzák a meleget. A hiedelem szerint, ha Sándor napján jó az idő, a termés is jó lesz. Ezt a hiedelmet erősíthetik meg a méhek is, ha az ezen a napon kiengedett méhek sűrűn telepednek ki a kasra vagy a kaptár szájára. Egy kis trükkel lehet fokoznia a dolgos rovarok munkáját, ha hangyabolyt szórunk a kas alá.

József napjához is kapcsolódik bőven jóslat; ha 19-én szivárványt látni, és a sárga sáv széles, akkor jó búzatermés várható, a széles piros sávból pedig bő bortermésre következtethetünk; ezeken kívül sokan tartják úgy, hogy ha ezen a napon kezdik meg a szántást, akkor bőséges lesz a termés. Március 21-ét tartják a tavasz első napjának, s egyben a nyári időjárásra való következtetés napjának, ugyanis ha Benedek napján dörög az ég, száraz lesz a nyarunk. Összességében e három napról is számon tartanak időjárás előrejelzést, mely szerint hosszú, meleg nyári időnk lesz, ha e három napban kisüt a nap, ám hosszú, csapadékos őszre készülhetünk, ha nem.

25-én pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony Napján sok helyen kezdődik meg a fák metszése, de ekkor a tavaszi időjárásra is következtethetünk. Vannak, akik úgy tartják, ha 25-én rossz az idő, akkor a tavasz is rossz lesz, mások pedig a békák megszólalásából jövendölnek még negyven napig tartó hideget.

Vajon hallatja-e a hangját?
 

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás