Egyes hírek szerint Baranya és Békés megyében annyira elszaporodtak az egerek, és mezei pockok, hogy hatalmas károkat okoznak a földeken. Mi is jellemezhetné jobban a rossz körülményeket, mint, hogy a baglyok már nappal is vadásznak a rágcsálókra.

Pusztítják a búza és az árpa szárát, a lucernát és a repcét is. Békésben az őszi kalászosok 30%-án keletkezett kár, de van, ahol teljes a pusztulás. Emiatt a határ mentén inkább lesilózták a 20-25 centiméteres őszi vetést. Helyébe kukorica került. A tavaszi vetésűek több mint felét érte legalább gyenge kártétel. A lucerna és egyéb szálastakarmányok helyzete a legrosszabb, itt csak 15%-ot kerültek el a rágcsálók.

Az általunk megkérdezett gazdák szerencsére nem tapasztaltak semmit az invázióból. Pécs és Békéscsaba környékén csend és nyugalom uralkodik. Van, aki úgy látja, hogy a macskák teszik a dolgukat serényen, és a földeken végzett munkák közben sem tapasztalta, hogy lényegesen több rágcsáló lenne, mint az eddigi években. Van, ahol azonban hiányosan kelt ki a napraforgó, míg a szomszédos földön minden rendben van. Azonban ehhez minden bizonnyal semmi közük a rágcsálóknak. Itt a nyúl, a fácán és a most 30 cm-es töveket az őz legeli, hiába a villanypásztor.

A mezei és a kószapocok is egyaránt veszélyes a terményre
 

Árnyalt tehát a kép, de az biztos, hogy a tél vége óta folyamatosan elhangzó figyelmeztetésekre, és a kártevőirtásra fokozottan kell az idei évben figyelni.

Így tud természetes eszközökkel védekezni:
  • 10-15 cm mély talajműveléssel a fák és szőlőtőkék körül akadályt állít a kószapockok járatkészítésének!
  • Legközelebb mélyszántással a földeken is ugyanezt a hatást érheti el (járatrendszerüket, fészküket is elpusztítja)!
  • Alkalmazzon csalétkes irtószert!
  • Helyezzen el több helyen T alakú ülőfát, amely vonzó megfigyelőhely a ragadozók (bagoly, ölyv) számára!

 

Forrás: Haszon Agrár Magazin, bama.hu, beol.hu + Magro.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás