Módosulna több, az agrárkamara működésével kapcsolatos törvény; az adatszolgáltatási rendre vonatkozó szabályok pontosítására azért van szükség, hogy a kamara megfelelően el tudja látni a tagsággal kapcsolatos nyilvántartási feladatokat - áll a kamara indoklásában.

Kedden nyújtották be az Országgyűlésnek a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely elsősorban a kamaráról szóló 2012 . évi CXXVI. törvény módosítását érinti, de további, az agrárium működését érintő törvények esetében is megfogalmaz módosítási javaslatokat.

Az általános indoklás szerint az első teljes évet átfogó tagdíjbevallási időszak tapasztalatai megmutatták, hogy az agrárgazdaság területén működő mintegy 370 ezres kamarai tagság összetétele, struktúrája, jogi státusa szerteágazó. Annak érdekében, hogy a kamarai tagsággal kapcsolatos nyilvántartási feladatokat megfelelően el tudják látni, pontosítani kell az adatszolgáltatási rendre vonatkozó szabályokat. Az agrárkamara ezen adatbázis alapján tud majd megfelelő gazdaságszerkezeti információkkal szolgálni a jogalkotók, a döntéshozók felé.

Módosulna több, az agrárkamara működésével kapcsolatos törvény
 

A javaslat pontosítja a gazda fogalmát. Őstermelő esetében a kamarai tagsági viszony az őstermelői igazolvány kiváltásával jön létre, a földművesek, valamint mezőgazdasági termelőszervezetek esetében pedig a kötelező tagság az agrárgazdasági tevékenységhez való szoros kötődésük miatt indokolt. A javaslat az őstermelők esetében a kamarai tagsági viszony megszűnésének speciális szabályait is megállapítja.

Az agrártámogatási eljárási rendszerre vonatkozó új rendelkezés a tagállami és a közösségi pénzügyi érdekek sérelmét nem veszélyeztető eljárási könnyítéseket tartalmaz.

A szakképzési rendszerre vonatkozó módosítás megteremti annak az anyagi alapját, hogy a gazdasági kamarák, így az agrárkamara a vállalkozói érdekek figyelembe vétele mellett tudja magasabb színvonalra emelni ezen a területen folytatott tevékenységét - olvasható az általános indoklásban.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a törvény alapján átmeneti jelleggel látja el a helyi földbizottságok feladatait.

Forrás: MTI

 

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás