Szokásához híven Bábolnán is kitett magáért a Fliegl, szép kínálattal érkeztek a Bábolnai Gazdanapokra. A Magro.hu stábját a Fliegl Abda Gépgyártó Kft. cégvezetője, Ackermann Tamás vezette körbe a termékek között. A szakember beszélt a kiállított munkaeszközökről és köztük a szezonális termékekről is. Magyarország szerencsés helyzetben van, mert a Fliegl bálaszállító, a billenőskocsi és a tartálykocsi mind Abdán készül – hallhattuk tőle. Nagy örömünkre ezek a pótkocsik és szállítási eszközök nagyon kelendőek a gazdák körében. Annyi a hazai megrendelés, hogy aki nem kéri idejében a gyártást, azt sajnos a megnövekedett igények miatt idén már nem tudjuk kiszolgálni. Ackermann Tamás szerint ezért az érdeklődő gazdáknak érdemes már most, októberben kiválasztani a vásárolni kívánt gépeket, adaptereket és vontatmányokat, hogy ne decemberben, a földalapú támogatások megérkezésekor kelljen kapkodni a gépvásárlással. A kereskedőknek pedig fontos, hogy a várható téli roham előtt feltöltsék a készleteket. Elsőként a kis, egytengelyes kocsit mutatta be, ami a kommunális szektor eszköze. Főleg az önkormányzatok és a kisebb telepi munkákra pótkocsit használó gazdálkodók keresik. A DK 180-as 18 tonna össztömegű pótkocsi a magyar piac egyik legkeresettebb eszköze, ebből adják el a legtöbbet Magyarországon.
Fliegl stand a Bábolnai Gazdanapokon
A két évvel ezelőtti Bábolnai Gazdanapokon díjat nyerő ágvágó pedig - a cégvezető szerint - akkor segít igazán a gazdáknak, amikor a földhivatali bejegyzés szerinti és a támogatás dokumentumaiban szereplő földterület mérete nem egyezik. Emiatt pedig nem felel meg a terület alapú támogatás elszámolásához a műholdas felvételeken látszó kép a területre belógó ágak miatt. Ezzel a géppel hatékonyan lehet azokat eltávolítani.
Fliegl WoodKing Classic ágfűrész – 3 lappal. Az ágvágó adapter teleszkópos rakodóval vagy homlokrakodó egységgel szerelt traktorral üzemeltethető.
Itt nézheti meg működés közben:
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=lRKaQ-MTDhQ[/embedyt]
Kerek bála lerakó és szállítóeszköz
A bálaszállítók is egy nagy piaci szegmenst fednek le. A horganyzott rendszeren speciális platóprofil, továbbá a rakományrögzítésre az oldalprofilba süllyesztett pontok vannak, illetve süllyesztett rakományrögzítő pontokat, kengyeleket szereltek fel rájuk, hogy minél inkább megfeleljenek a gazdák bálaszállításhoz kapcsolódó igényeinek. [embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=eQufprqfyGw[/embedyt]
A vontatmányokat a gazdák igényeihez igazítják
A 9,2 méter hosszú, 1,2 méteres kihúzható résszel rendelkező kocsikat különböző kivitelben készítik, a felhasználáshoz igazítva. A közúti használatra keskenyebb gumikkal, a többet a földeken lévő kocsikat szélesebb gumikkal szállítják.
Egy 9,2 méteres bálaszállító kocsin az ADS trágyaszóró
Megnéztük még az ADS típusú letoló kis trágyaszórót, ami a láncos szórók helyettesítésére szolgálhat. Ez a vontatmány ott megfelelő, ahol a láncos rendszer kopás utáni sűrű meghibásodása okoz gondot. Ez a hiba az ADS-nél nem léphet fel, mert láncrendszer nincs benne, a hidraulika tolja le a rakományt a szóróhengernek.
Ackermann Tamás szerint ez jellemzően a kisebb gazdák eszköze. Akár az MTZ kategóriával is vontatható trágyahordó.
Nincs gyenge, csak könnyű traktor
A TDK 160 típusú pótkocsinál a támaszsúlyos eszközöket helyezik előtérbe, Bábolnán a 16 tonna össztömegű, tandemtengelyes kocsi a rossz talajviszonyok között, főleg az őszi betakarításnál, csapadékos körülmények között kiváló választás. Hiszen míg a forgózsámolyos kocsik mozgásával ilyen esetekben nagy gondok is előfordulhatnak, a gépkapcsolat elakad, beássa magát a sárba. De a támaszsúly használatával kiderül, hogy nincs gyenge, csak könnyű traktor.
Bábolnára is több pótkocsi-típust vitt ki a Fliegl
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=NBGh1vjvkks[/embedyt] A tandemrendszerrel a traktor súlyát a rakománnyal növeljük, ezzel nagyobb hasznos terhet lehet rosszabb körülmények között mozgatni. A teljesítmény pedig a forgózsámolyoshoz hasonlít - mondta Ackermann Tamás.
Nagy segítséget jelentenek a szállításban a Fliegl pótkocsijai
Az állattenyésztés húzógépe, a permetezés kiszolgálója
A Fliegl tartálykocsikat főleg két célra készítik: az egyik a hígtrágya szállítása, a másik a permetezőgépek vízzel való kiszolgálása. A Bábolnán kiállított kocsi kis gazdaságokban trágyahordásra, nagyoknál pedig a permetező kiszolgálására alkalmas.
A Fliegl tartálykocsija - fotó: www.fliegl-agrartechnik.de
A kereslet az elmúlt években inkább a permetezéshez való felhasználásra irányult, de a gazdáknak fontos hír, hogy nem csak a nagy, 25 vagy 30 ezer literesek léteznek, hanem a kisebbek is, amivel a permetezőgépeket támogathatják - mondta Ackermann Tamás.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás