2020. október 1-től az Agrárminisztérium szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá került az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet. A minisztérium szerint a szervezeti változás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon még hangsúlyosabb legyen ez a lakosság és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó terület. Az élelmiszerlánc-biztonság szakmai irányításért dr. Bognár Lajos országos főállatorvos felel.

„Az élelmiszerlánc-biztonság azon területek egyike, ami kétségtelenül mindannyiunkat érint. Megóvása és az ehhez szükséges eszközök fejlesztése egyaránt társadalmi és nemzetgazdasági érdek. E nélkülözhetetlen munkára szeretnénk a jövőben is hangsúlyt fektetni, ezért október 1-től személyes irányításom alá került az élelmiszerlánc-felügyelet területe.” – mondta Nagy István.

Az élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete 2020. október 1-től került az agrárminiszter közvetlen irányítása alá - képünk illusztráció, Fotó: Magro.hu, CSZS

A tárcavezető elmondta, hogy az élelmiszerlánc összetettsége – külső szemlélőként – szinte felfoghatatlan. Ebből adódóan nagy a sérülés kockázata is. Zsigó Róbert jó gazdája volt a területnek. A koronavírus járvány alatt a hazai élelmiszer-ellátás jól vizsgázott. Ugyanakkor a veszélyhelyzet arra is egyértelműen rávilágított, hogy az élelmiszerlánc-biztonság, a hazai élelmiszeripar és az ellátás biztonsága szempontjából, stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés - írta az AM.

A minisztériumi szerkezeti változás kapcsán Bognár Lajos országos főállatorvos így nyilatkozott:

„Magyarországon az élelmiszerlánc-biztonság rendkívül magas szintű. Ennek fenntartása azonban komoly feladat. A lakosok mindennapi biztonságának szavatolása mellett olyan gazdaságilag is jelentős kihívásokkal kell megküzdeniük a szakembereknek, mint a jelenleg is fennálló afrikai sertéspestis, vagy a közelmúltban felszámolt madárinfluenza járvány. Ezen és hasonló kihívások még gyorsabb és hatékonyabb kezelésében nyújthat a jövőben hathatós segítséget a szervezeti változás.”

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás