A múlt hét (47. hét) folyamán összességében stagnált a hazai termesztésű gyümölcsök ára a Budapesti Nagybani Piacon. Természetesen azért voltak nagyobb áringadozások: a gesztenye ára például 17 százalékkal emelkedett, míg a Granny Smith fajtájú alma 5 százalékos árcsökkenésen ment keresztül.

Alma ára: a Granny Smith alma 5 százalékkal lett olcsóbb, 210 forintért kínálták a kereskedők. Az Idared fajta 177, a Jonagold 185, a Jonagored 190, a Jonathan 175, a Mutsu és a Gala 190, a Starking 215, míg a Golden 195 forintba került.

Körte ára: az Alexander körte 1,5 százalékos drágulás után 340 forintos áron volt kapható, míg a Vilmoskörtét 3 százalékos áremelkedést követően 330 forintért mérték a kereskedők.

Birsalma ára: a birsalma ára nem változott a múlt héten, továbbra is 420 forintért adták a kereskedők kilónként.

Birskörte ára: a birskörte árában 1 százalékos áremelkedés mutatkozott, így már 450 forintba került a gyümölcs kilója.

Dió ára: a tisztított diót 2 százalékos árcsökkenést követően 2150 forintért adták kilónként.

Gesztenye ára: 17 százalékkal drágult a gesztenye a múlt hét során. Ezt követően a vásárlók 700 forintért tudták megvásárolni a termény kilóját.

Mák ára: hosszú idő után emelkedett a mák ára, összesen 2 százalékkal, így 610 forintba került kilója.

Méz ára: az akácméz ára nem változott, továbbra is 2000 forintért juthattak hozzá a vásárlók.

Tojás ára: a sárgított tojás ára továbbra sem változott, 32 forintba került darabja a Budapesti Nagybani piacon.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás