Általában véve nem változott az importból származó gyümölcsök ára a Budapesti Nagybani Piacon a 4. héten, persze mint mindig, most is voltak kivételek: a spanyol import gesztenye 9 százalékkal lett olcsóbb a megelőző héthez képest, míg a Suriname-ból származó banán 11,5 százalékos áremelkedésen ment keresztül. Részletek cikkünkben!

Alma: a Granny Smith fajtájú alma kilója 85, a Starking és a Pink Lady 180 forintos áron volt kapható. Mindhárom gyümölcs Olaszországból származott.

Körte: a Vilmoskörtét 356 forintért kínálták, az Alexander körte ára 388 forint volt, míg a Fétel apát fajtájú gyümölcsért 400 forintot kértek el a kereskedők. A körték ugyan úgy, mint az almafajták, Olaszországból kerültek behozatalra.

Szilva: a japán típusú szilvát (olasz import) 4 százalékos árcsökkenés után 440 forintos kilónkénti áron kínálták.

Mandula, mogyoró, földimogyoró: USA-ból importált mandulát 3000 forintért adták a kereskedők, miután az árában nem történt változás, a török mogyoró szintén stagnálás után 2900 forintos áron volt kapható, míg a kínai földimogyorót 800 forintért lehetett megvásárolni.

Gesztenye: a kínai gesztenye árában 4 százalékos árcsökkenés következett be, így kilója 1060 forintba került. Az olasz import testvérét 1600, míg a spanyol gesztenyét 1640 forintos áron adták.

Csemegeszőlő: a Dél-afrikai Köztársaságból származó fehér csemegeszőlő 980 forintba került, míg a spanyol társáért 960 forintot kellett fizetni kilónként. A chilei piros csemegeszőlő 962, míg a perui piros csemegeszőlő 956 forintért volt megvásárolható.

Citrom, lime: a spanyol import citrom 350 forintba, a brazil lime pedig 1150 forintba került.

Klementin: az Olaszországból behozott klementin 226, a spanyol klementin pedig 298 forintos áron volt kapható kilónként.

Narancs: az Olaszországból behozott vérnarancsot 280 forintos kilónkénti áron kínálták a kereskedők. A görög import Navel narancs 206,5, míg a spanyol társa 286 forintba került.

Grapefruit: 1,5 százalékos árcsökkenés után a török import grapefruit 320 forintért lehetett a vásárlóké.

Kivi: az Olaszországból származó kiviért 366 forintot kellett fizetni.

Banán: az ecuador-i banán 351, a kolumbiai 347, míg a suriname-i 339 forintba került a negyedik héten!

Mák: a Cseh Köztársaságból hozott mák ára változatlan maradt, 800 forintos kilónkénti áron volt kapható.

Forrás: AKI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás