Hirdetés
Nagyjából 65 ezer lengyel baromfit kellett leölni a madárinfluenza miatt
Emberre nem veszélyes, de a szárnyasoknál gyorsan terjedő madárinfluenza-típus jelent meg szilveszterkor Lengyelország keleti, néhány napra pedig az ország nyugati részében is. A magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolski városhoz közeli egyik csirketelepen mutatták ki, kedden pedig a kelet-lengyelországi Lublin környékén, három pulykatelepen, veszélyeztetve a mintegy 50 ezres térségbeli szárnyasállományt. A telepeken elrendelték a mintegy 65 ezer szárnyas leölését, a kijelölt 7 kilométeres védőkörzetekben pedig biológiai védelmi intézkedéseket alkalmaznak.
Az Ostrów Wielkopolskiban, valamint a Poznan vajdasági központban ülésező válságstábok arra hívták fel a gazdák figyelmét, hogy nagyobb járványt megelőzendő, haladéktalanul jelentsék a fertőzés esetleg újabb eseteit. A lengyel állategészségügyi felügyelőség szerint a fertőzést valószínűleg vándormadarak okozták, amelyek migrációja a megszokottnál melegebb tavaly őszi és tél eleji hónapokban intenzívebb, mint más években. Lengyelországban legutóbb 2016-2017-ben mutatták ki a madárinfluenza H5N8 törzsét - írta az MTI.

Keleten is megjelent
A fertőző betegséget legutóbb az ország keleti részén, az ukrán határ melletti Lublini vajdaságban észlelték. A rendőrség lezárta a környéket, a hatóságok pedig megtették a szükséges lépéseket a fertőzés terjedésének megállítására, számolt be róla a megye kormányzója az Euronews szerint.
Hirdetés
A január 1-jén kihirdetett utasításban két területet különböztettünk meg. Az egyik a fertőzött zóna, amely az észlelés helyétől számított 3 kilométeres körben található, a másik pedig egy 10 kilométeres távolságban húzódó gyűrű, ahol szintén megtettük a szükséges lépéseket a többi lengyel baromfi megvédése érdekében – mondta Lech Sprawka kormányzó.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés