Gyenge éve volt a szántóföldi paradicsomtermesztőknek a szélsőséges időjárás miatt, közel 20 százalékkal csökkent a megtermelt mennyiség tavalyhoz képest. Azonban a szántóföldi paradicsom ára a visszaeső termelési szint ellenére is nyomott maradt. Ahogy egész Európa, úgy Magyarország is fokozott importra szorult idén a piros bogyójú termésből. A friss portéka ára pedig egész évben magas maradt.

A Mezőhír számolt be róla, hogy a WPTC októberi előrejelzése szerint Magyarországon az ipari paradicsom mennyisége a 2019. évihez képest 18 százalékkal 82 ezer tonnára csökkenhet 2020-ban. A termelés Európában is hektikusan alakult. Az ipari paradicsom mennyisége Olaszországban 7 százalékkal 5,16 millió tonnára nőtt, Spanyolországban pedig 17 százalékkal 2,65 millió tonnára, Portugáliában 10 százalékkal 1,26 millió tonnára csökkent 2020-ban az előzetes becslések alapján. Magyarországon az év első 9 hónapjában bő 1 milliárd forinttal költöttek többet a fogyasztók import paradicsomra. A 2019-es 2,89 milliárd forint után 2020-ban 4,04 milliárdot fordítottak a magyarok külföldi paradicsomra. A behozott mennyiség 14 százalékkal 13,6 ezer tonnára emelkedett. A legtöbbet beszállító Spanyolországból 30 százalékkal 5,62 ezer tonnára, Hollandiából pedig 41 százalékkal 1,58 ezer tonnára bővült a külföldi paradicsom behozatala. Ugyanakkor Németországból és Olaszországból ötödével csökkent az import.

Sokkal több külföldi paradicsom érkezett Magyarországra 2020-ban, mint egy évvel előtte - Fotó: Magro.hu, CSZS, Veresegyház

10-20 százalékkal került többe a friss paradicsom

A NAIK-AKI piaci jelentése szerint a Budapesti Nagybani Piacon a gömb típusú paradicsom ára átlagosan 11 százalékkal (497 forint/kilogramm), a fürtösé 19 százalékkal (696 forint/kilogramm), a koktélparadicsomé 2 százalékkal (1106 forint/kilogramm) volt magasabb az 1–49. héten az előző év megegyező időszakához képest. Eközben a nyári hónapokban a paradicsom ára alacsonyabb volt, mint az előző évben. A cikk szerint ilyenkor a hazai paradicsom uralja a piacot. Az Európai Bizottság adatai alapján a paradicsom nettó termelői ára a tagországok átlagát tekintve 1,07 euró volt kilogrammonként 2020 októberében: Hollandiában és Spanyolországban alacsonyabb, Olaszországban és Franciaországban magasabb volt a közösség átlagánál. Az EU egésze nettó beszállítónak számít paradicsomból. A legtöbb áru Marokkóból érkezik a közösségbe, ahonnan 4 százalékkal 272 ezer tonnára nőtt az import 2020 első 8 hónapjában az előző év azonos időszakához képest - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás