Hirdetés
Nagyon nehéz évre készülnek a baromfiágazat szereplői
Hirdetés
A baromfiágazat szereplői több veszélyforrás miatt is aggódhatnak 2019-benA magyar exportőrök is nehéz helyzetbe kerülhetnek
Ám Csorbai Attila példaként hozta fel, hogy a lengyel baromfihús-termelés körülbelül fele kerül a brit piacra – sőt van olyan lengyelországi cég, amelyik a megtermelt baromfihús 80 százalékát ott adja el. Az európai beszállítók által a brit piacon értékesített baromfihús sorsa még bizonytalan. Az onnan kiszoruló baromfitermékek elhelyezése valószínűleg sokaknak megoldhatatlan gondot jelent majd. Eközben Ukrajnából továbbra is nagy mennyiségben érkezik az európai piacra a BTT-elnök megfogalmazása szerint legálisnak tűnő, de inkább féllegális áru, ami szintén árlenyomó hatású.A pulykapiac a csirkével ellentétesen mozgott az elmúlt időszakban
Tavaly májusban ért véget a pulykahús piacának lejtmenete, azóta stabilnak mondható – mondta Csorbai Attila. Ebben közrejátszott, hogy több lengyelországi termelő az akkor felfelé ívelő árakkal biztató csirkehizlalásra állt át. Ám ez a folyamat vissza is fordulhat. A BTT-elnök szerint a Brexitnek kisebb, illetve későbbi hatása lehet a pulykatermelésre, ugyanis a brit piacon a fogyasztás kifejezetten a karácsonyi időszakhoz kapcsolódik. A víziszárnyasok piacán a csirkéhez hasonló túltelítettség látszik, jelentős készletek halmozódtak fel. A nagy értékű hízottliba- és -kacsa termékek sorsa elsősorban a francia termeléstől és fogyasztástól függ - írják.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés