A Nestlé Hungária több mint 35 ezer négyzetméteres új gyártóterülettel és ultramodern, automata üzemű raktárral bővíti kapacitását a büki Purina gyárában. A nedves állateledelt előállító üzemegységre és a mellette épülő önműködő, számítógéppel vezérelt tároló- és visszakeresési rendszerű (ASRS) raktárépületre 140 milliárd forintnyi saját forrást fordítanak. A jelenleg is mintegy 1400 főnek munkát adó állateledelgyár, a büki Nestlé Purina 2020-ban egy 50 milliárd, 2021-ben pedig egy másik 35 milliárd forintos beruházási csomaggal 250 új munkahelyet teremtett a térségben. 

A Vas vármegyei gyár a cégcsoport állateledel-gyártásának közép-európai központja - írta a Magyar Építők weboldala. A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén − jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2023. január 13-án. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a svájci tulajdonosi hátterű vállalat állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja Magyarországon van, ahol a fejlesztés nyomán 30 százalékkal fog bővülni a termelés, a jelenlegi 90 százalékos exportarány pedig 95 százalék fölé nő a várakozások szerint. A Magyar Építők cikkét szemléztük.

A vállalat állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja Magyarországon van, ahol a fejlesztés nyomán 30 százalékkal fog bővülni a termelés, a jelenlegi 90 százalékos exportarány pedig 95 százalék fölé nő a várakozások szerint - Fotó: Modern Gyárak Éjszakája - FB

A miniszter a Nestlé friss beruházásával kapcsolatban arról számolt be, hogy Magyarország a kutyaeledel kivitelét illetően a 13. helyen áll a globális ranglistán.

Az üzem modern megoldásai

A Nestlé közleményében kiemelte, hogy több mint 35 ezer négyzetméteres új gyártóterülettel és ultramodern, automata üzemű raktárral bővíti kapacitását a büki Purina gyárában. A nedves állateledelt előállító üzemegységre és a mellette épülő önműködő, számítógéppel vezérelt tároló- és visszakeresési rendszerű (ASRS) raktárépületre 140 milliárd forintnyi saját forrást fordítanak.

A jelenleg is mintegy 1400 főnek munkát adó állateledelgyár, a büki Nestlé Purina 2020-ban egy 50 milliárd, 2021-ben pedig egy másik 35 milliárd forintos beruházási csomaggal 250 új munkahelyet teremtett a térségben. Így a most bejelentett beruházással együtt 5 év alatt több mint 500 új munkahely létesül a gyárban − írták a közleményben.

A fejlesztések háttere és adatai

A Nestlé 2017-ben egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnokkal bővítette a büki üzemét, melynek kivitelezését a Market Építő Zrt. végezte el. A most épülő új gyáregységekben kizárólag zöld árammal működő elektromos bojlerek fogják biztosítani az energiaellátást, ami tovább javítja majd a gyár szén-dioxid emissziós értékeit. Az anyavállalat globális célkitűzéseinek megfelelően a Nestlé Purina gyárban már hat éve megújuló forrásokból származó áramot használnak, az ipari hulladékot pedig vagy anyagában hasznosítják újra, vagy hőenergia formájában − közölték.

Budapest, 2023. január 13. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Ágh Péter országgyűlési képviselő (j) a társaság beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. január 13-án. A cég 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén - Fotó: MTI/Soós Lajos

Hatalmas összegek a fejlesztésekre

A büki üzem a cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja. Magyarországon a Nestlé több mint 30 éve van jelen. A büki beruházásával együtt immár 325 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon, és továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel tervez − írta a vállalat.

A svájci vállalat Magyarországon három gyárában - Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön -, illetve budapesti központjában összesen több mint 2500 embert foglalkoztat.

A cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki Purina gyár 2023-ban ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Termékei a világ több mint 50 országába jutnak el Bükről - közölték.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás