Átadták az Alföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemét, amellyel csaknem 200 új munkahely jött létre Debrecenben. A 15 milliárd forintos beruházáshoz az állam 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott. Az automatizált gyártósoron 8 ember 250 ezer liter tej feldolgozásával 25 tonna sajtot képes naponta előállítani. Az évi 8 ezer tonna kapacitású sajtgyár a teljes, mintegy 60 ezer tonnányi magyar sajtimport hetedét képes kiváltani. A gyárban elsősorban a Debrecen környéki tejtermelőktől érkező friss tejet dolgozzák fel. A porítóüzemben évente 6500 tonna porterméket készítenek majd édes savóból.

A sajtgyárban először trappista sajt fog készülni, amelyet a vállalat „Magyar” márkája alatt vezet majd be a hazai kis-, illetve nagykereskedelembe. Rózsás Mónika, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója szerint az Alföldi Tej tervei között szerepel, hogy a későbbiekben gouda sajtot is gyártanak majd Debrecenben, amelyet többek között a Távol-Keletre exportálnak. A cég japán kereskedelmi partnerekkel is előrehaladott tárgyalásokat folytat a termék értékesítéséről. A sajtgyártás során keletkező édes savót a porítóüzemben dolgozzák fel. Az újonnan épült üzemben 1,2 millió liternyi tárolókapacitás van, így óránként 18 ezer liter folyadék feldolgozásával, átlagosan napi 20-22 tonna portermék készül majd. A savóban maradó savófehérje könnyen emészthető fehérjeforrás az emberi szervezet számára. A jégkrémgyártástól kezdve a bébitápszerig többféle területen hasznosítható ez a sokoldalú alapanyag - mondta.

Sajtgyár és porítóüzem Debrecenben, az átadás napján, 2019. október 3-án. - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A porítóüzem segítségével a nyerstej minden egyes alkotóeleme a legemészthetőbb formában juthat el a fogyasztókhoz, a portermékek ráadásul a tejjel szemben 24 hónapos eltarthatósági idővel rendelkeznek. Az Alföldi Tej a világ high-tech élelmiszeripara számára fog készíteni alapanyagot - Kínából máris jelentős az érdeklődés a termékek (tejpor, édes savópor és sótalanított édessavópor) iránt - folytatta az ügyvezető asszony.

Nem lesz hulladék a gyártás után

Az Alföldi Tej új debreceni üzemének működése során nem keletkezik hulladék, mert a sajtgyártásból keletkező melléktermék teljes egészében feldolgozásra kerül. Az üzemépítés során a vállalat növelte nyerstej- és pasztőrözött tejtárolási kapacitásait is. Ezáltal a debreceni üzemben akár napi 750 ezer liter tej átvétele is lehetséges. Az átadóról a Dehir.hu anyaga bővebben is beszámolt.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás