Várakozással teli napok jönnek most azoknak a gazdáknak, akik még tavaly pályáztak az AKG vagy az ÖKO támogatások valamelyikére. Az agrárszektor információ szerint ugyanis megkezdődött a támogatói okiratok kiküldése azoknak, akik elnyerték a pályázatok valamelyikét.

A pályázatif felhívások még 2015. október 7-én jelentek meg az agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási támogatással kapcsolatban. A felhívásokra 2015. december 31-ig lehetett benyújtani a kérelmeket. Az AKG pályázatra 158,6 milliárd, míg az ÖKO támogatásra 51,5 milliárd forintos keretösszeg állt rendelkezésre.

Már tűkön ülnek a gazdák, most dől el, ki kap AKG vagy ÖKO támogatást az igénylők közül
 

A keretösszeg az előzetes számítások szerint az ökológiai gazdálkodás esetében elegendőnek bizonyul, azonban az AKG esetében más a helyzet. Az agrár-környezetgazdálkodási felhívásra ugyanis 2, egyes információk szerint háromszoros túligénylés érkezett. Így egy eddig még nyilvánosságra nem hozott pontrendszer szerint fogják az igényléseket rangsorba rendezni és a támogatást eszerint fogják kiosztani.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás