Hirdetés
Ne ellessen a legelőre, ha nem akar sakálokkal találkozni
Jól megkapták a vadászok. Az állattartók ugyanis a vadászokat hibáztatják, azok nem tesznek meg mindent az aranysakál gyérítése ellen. Pedig nem csak ők tehetnek az állat elszaporodásának megakadályozásáért. Az állattenyésztők egy kis odafigyeléssel szintén segíthetnek visszaszorítani a veszélyes ragadozót.
Az aranysakál (vagy másik nevén toportyán) a 90-es évek elejétől kezdett el visszatelepülni hazánkba. Egészen 2007-ig nem sokat ejtettek el belőle a vadászok, akkor azonban elkezdtek megszaporodni mind az elejtések, mind az általuk okozott károk. Az állattartók – elsősorban a juhtenyésztők – meg is kongatták a vészharangot, tenni kell valamit a sakál visszaszorítása érdekében.
A vadászok az elmúlt pár évben már pénzdíjat is kapnak, ha elejtenek belőle, így az a vád, miszerint nincsen kellő motivációjuk, nem helytálló. Tavaly az állattartók azt szorgalmazták, hogy törvénymódosítás segítségével kötelezzék a vadásztársaságokat az aranysakál okozta károk megtérítésére. Ez azonban nem lett volna etikus, mivel lényegében csak a vadászok tesznek valamit a ragadozók gyérítése érdekében, így nem történt meg a vadászati törvény ilyen jellegű módosítása.
Hirdetés
Nem csak a vadászok, de a gazdák is tehetnek a sakál kártétele ellenAz aranysakál egyébként egy igen sokoldalú állatfaj. Rejtett életet él, búvóhelyeit nagyon nehéz megtalálni. Vadászni egyedül, párban és falkában is kiválóan tud. Éppen ezért olyan nehéz ellene védekezni. A vadászok szerint a rókával könnyebb dolguk van. Fontos azonban az aranysakál megfékezése, ugyanis az apróvadak és a háziállatok mellett a nagyvadállományokban is komoly kárt képes tenni.
A vadászok részéről - a szakértők szerint - a jelenleginél jobban megszervezett puskával és csapdázással történő gyérítéssel lehetne segíteni a sakálok okozta károk visszaszorítását. A gazdálkodók is tehetnek a kártételek ellen. A kerítés építése ugyan nem okoz megfelelő védelmet, a skandináv országokban előszeretettel alkalmazott szagriasztó azonban hatásos fegyvernek bizonyulhat. A farkasürülék-spray ugyanis sikeresen távol tartja az autópályától a toportyánokat.
De ami még ennél is fontosabb lenne: a gazdák azzal tennék a legtöbbet a sakálok ellen, ha nem a legelőre elletnék állataikat. Az aranysakál okozta kártételek zöme ugyanis a szaporodási időszakban, március végétől május közepéig következik be.
A kármegelőzésre tehát kiemelt figyelmet kell fordítani, melyet vadászoknak és gazdálkodóknak együtt kell megoldaniuk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés