A 2023-as növénybiztosítási piac más, mint eddig bármikor volt. A tavalyi történelmi aszály komoly károkat okozott, komoly kifizetéseket teljesítettek a biztosítók – és most sokkal inkább tartanak a kockázatoktól, mint tavaly vagy korábban.

Ez azt jelenti az Ön számára, hogy nem várhat sokáig a növénybiztosítása megkötésével.

Elvileg idén is május vége a kötési határidő, de senki sem tudja garantálni, hogy akkor még tud növénybiztosítást kötni az igényeinek megfelelően.

Fotó: Unsplash

Hogy miért?

Azért, mert a biztosítók limiteket vezettek be – és a szabályaik folyamatosan változnak. Van olyan biztosító, ahol „A” csomagot csak április 30-ig köthet. Van olyan biztosító, ahol az aszályt is tartalmazó „A” csomagot kukoricára a magas aszálykockázatú területeken (a Dunától keletre) csak azoknak adnak, akik tavaly is ügyfeleik voltak.

Több biztosító úgy nyilatkozott, hogy járásonként vagy területenként figyeli a kötések számát – és meghúzza a határt. Ha a kötések elérik a határt, akkor nem fogadnak be több ajánlatot az adott kárfajtára.

Pedig még nagyobb szüksége van a növénybiztosításra, mint tavaly volt.

Az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb: Ön is tudja, hogy március közepén késő tavaszi, kora nyári idő volt – aztán erre a hétre fagyokat várunk, amelyek tönkre tehetik az ültetvényeket. Voltak már olyan ügyfeleink, akik arról beszéltek a múlt héten, hogy a tavalyi aszály ugyanígy kezdődött, mint az idén: ugyanúgy nem esett eddig, mint tavaly. Szerencsére most egy országos eső és az egy nap alatt leesett egy havi csapadék segített, de lehet, hogy csak elodázta az aszályt. Nem tudhatja, mit hoz a jövő – kiszámíthatatlan károkat okozhat. Ezzel szemben a növénybiztosítás kiszámítható költség és még állami támogatást is kap a díjához.

Miért nem elegendő az Ön számára a Kárenyhítési Alapban lévő pénz emelése?

Talán hallotta a hírt: a Kárenyhítési Alapban lévő pénzt felemelték 50 milliárd Ft-ra. Elsőre nagyon jól hangzik - de a szabályokon nem változtattak. Véleményünk szerint ez azt jelenti, hogy a döntéshozók belátták, hogy a tavalyi keret nagyon alacsony volt. Viszont az a szabály változatlan maradt, hogy ha nincs legalább jég kockázatra biztosítása, akkor a Kárenyhítésből igénybe vehető összeget lefelezik.

Tehát a rendszer továbbra is arra ösztönöz, hogy kösse meg a növénybiztosítást. Két oldalról is: egyik oldalon támogatja a díját („A” csomagra akár 70%-ot is kaphatsz, tavaly 57% volt; „B” és „C” csomagra is 40% járt). Másik oldalon pedig azzal ösztönöz a növénybiztosítás kötésére, hogy csak akkor kapja meg azt a pénzt, ami jár, ha van növénybiztosítása.

Miben más a növénybiztosítás, mint a Kárenyhítési Alap?

Azért érdemes még megkötnie a növénybiztosítást, mert – a rendszer működéséből adódóan – a növénybiztosítás jég-, tűz- és viharkárok esetében jobban fizet. Az a nagy különbség, hogy a kárenyhítés minden kárt üzemi szinten vizsgál (tehát a teljes gazdaságot nézi) és a referenciahozam értékekhez viszonyít, addig a növénybiztosítás az adott károsodott területet vizsgálja és azt a hozamot, amelyre a biztosítást kötötte. Ez súlyos milliókat jelenthet, ha kára van!

A másik nagy különbség a kettő között az, hogy a kárenyhítésnél 30% a kárküszöb: tehát a 30% alatti károkat nem téríti. Míg a biztosítás igen – és a jég- és viharkárok jellemzően ebbe a kategóriába esnek. Ezért az a minimum, hogy nézze meg, egyáltalán mennyibe kerülne gazdasága biztosítási költsége, minden kötelezettség nélkül kalkuláljon magának díjat most!

Több biztosítóval is kapcsolatban állunk, néhány, a gazdaságára jellemző alapadat megadása után már díjat is láthat, 5 perc alatt tudni fogja, mekkora befektetést jelent a védelem, amit a biztosítás nyújt. Utána szakértő kollégánk felhívja és egy újabb 5 percben felméri, milyen további igényei vannak és azokra hogyan lehet testre szabni a biztosításokat. Ez olyan, mintha elmenne egy szabóhoz, aki pont Önre szabja az öltönyt. Így biztos lehet benne, hogy olyan biztosítást köt, ami pont a megfelelő Önnek.

Tegye meg az első lépést, kalkuláljon most – minden kötelezettség nélkül!

Ha kérdése van, vagy segítségre van szüksége a növénybiztosítással vagy a kárenyhítési rendszerrel kapcsolatban, hívja ügyfélszolgálatunkat a +36 1 455 7633-as számon!

Készítsen egy kalkulációt, kattintson a gombra!

(x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás