Borongós idő várt minket Enyingen, a Fertilia székhelyén, ahol díjátadásra került sor. A cég ugyanis jelentős mérföldkőhöz érkezett, eladta a negyedmilliomodik tonnát a Gramix NPK nevű, saját fejlesztésű műtrágyájukból.

Magyar céghez hűen az asztalon csak hazai termékek fogadták a mezőgazdasági szaklapoktól, honlapoktól érkező résztvevőket. Simon Péter ügyvezető nyitotta köszöntővel a díjátadót, amikor még a nap is kisütött egy időre. Ő a cég sikerének titkáról beszélt, amit 4 szóban foglalt össze: minőség, szakértelem, a 23 évnyi tapasztalat, és innováció. Utána Várszegi Erika cégvezető mutatta be részletesebben a Gramix műtrágya létrejöttét egy rövid történelmi áttekintésben. Kiemelte, hogy a prémium minőségű műtrágyacsalád kifejlesztésekor fő szempont volt az, hogy a magyar termőhelyi viszonyokra tökéletesen megfeleljen. Az okszerű műtrágyázás elve alapján optimális arányban tartalmazza a tápanyagokat – makro- mezo- és mikroelemeket – így csak annyi hatóanyag kerül kijuttatásra használatával, amennyi feltétlenül szükséges, és ami hasznosul.

Az előadásokat követően megtörtént a várva-várt díjátadás is. Berta László (Pentele Zrt.) vásárolta meg 9 évvel ezelőtt az első tonna egyikét az említett műtrágyából. Aki rövid beszédében elmondta, hogy ő azóta is csak ebből a termékből vásárol, hiszen számukra bizonyított, és büszke a partnerségre a céggel. Szép díjban részesült Neuberger Gábor halászi családi gazdálkodó is, aki a negyedmilliomodik tonnát vásárolta meg. Gábor a talajvizsgálaton alapuló egyedi összetételű műtrágya mellett tette le a voksát. Pár szóban összefoglalta, hogy ő felismerte az ebben rejlő lehetőséget.

Az ünnepélyes átadást követően bepillanthattunk a Fertilia gyárának mindennapjaiba. A korszerű gyártósoron ekkor is folyt a munka, két munkagép megállás nélkül dolgozott azon, hogy a csomagolás folyamatos legyen. Leállni nem is lehet, hiszen bőven a szezonban vagyunk!

Köszönjük mégegyszer a meghívást! További sok sikert kívánunk a cégnek!

  [gallery link="file" ids="7700,7702,7703,7704,7705,7706,7707,7708"]

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás