A rendkívül rossz időjárás miatt az átlagos termésmennyiségnek alig a fele került idén a hordókba, hangzott el a pénteken kezdődő, háromnapos VII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztiválon. Ez méhcsaládonként nyolc-tíz kilogramm átlagú a akácméztermést jelent, miközben egy jó évben húsz kilogramm fölött alakul ez a szám.

Napraforgóból a megyében idén közepes volt a termés, más mézfajtákból szinte semennyit sem tudtak pergetni a méhészek. A napraforgónak köszönhető, hogy a termelőknek nem lett ráfizetéses az idei szezon – mondta Haász Ferenc. Az egyesületi elnök közölte: minőség szempontjából nem volt rossz az év, csak a mennyiség marad el jóval a szokásostól.

Ez azonban 65-70 százalékkal emelte a felvásárlási árakat, az akác esetén akár 80 százalékkal is magasabbak a nagykereskedelmi átvételi árak a tavalyi 1200-1300 forinthoz képest – tette hozzá. Haász Ferenc belföldön nem számít mézhiányra, még úgy sem, hogy az elmúlt öt év alatt a korábbi ötven dekagrammhoz képest megduplázódott az egy főre jutó átlagos éves mézfogyasztás.

Az idei termés hetven százaléka így is exportra kerül, a fő felvevőországnak Németország, Olaszország és Franciaország számít, de egyre nagyobb az érdeklődés a magyar méz iránt Japánból, Kínából és az arab államokból is. Haász Ferenc elmondta: a magyar méhészek szeretnék meghonosítani a Németországban kedvelt, margarinszerűen kenhető, úgynevezett krémméz fogyasztását, ezért más fajták mellett ezt is kóstoltatják a péntektől vasárnapig tartó VII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztiválon. Békésben mintegy 1500-an foglalkoznak méhészkedéssel, a megyei egyesületnek 700 tagja van. A méhcsaládok számát hetvenezerre becsülik.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás