A Digitális Jólét Program keretében az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológia Minisztérium, valamint az érintett élelmiszeripari szervezetek és a Szent István Egyetem közreműködésével 2021. februárjára készülhet el Magyarország Digitális Élelmiszeripari Stratégiája. Ennek kidolgozását a magyar mezőgazdaság digitalizációjának előmozdításáról és összehangolásáról, Magyarország Digitális Agrár Stratégiájáról szóló 1470/2019 (VIII.1.) kormányhatározat 13. pontja szabta feladatul.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Agrárminisztérium közös finanszírozásában megvalósuló stratégia fő célja, hogy az élelmiszeriparban is még inkább kihasználjuk az adatok nyújtotta lehetőségeket. Ezáltal még hatékonyabb lehet az ágazat működése. A versenyképesség javítása érdekében a Digitális Élelmiszeripari Stratégia (DÉS) meghatározza a digitalizációs megoldások felhasználási lehetőségeit is az élelmiszeriparban – mondta a készülő stratégia kapcsán az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. Erdős Norbert közölte, hogy a stratégia kialakításának érdekében november végén elindult egy kérdőíves kutatás, amely felméri a hazai élelmiszeripar helyzetét. Erre többek között azért van szükség, mert az eltérő célcsoportoknak más-más digitális megoldásokra van szükségük a hatékonyságuk növeléséhez. A kérdőív eredményeit összevetik a már ismert külföldi példákkal, hogy végül a leginkább megalapozott információk alapján készülhessen el a stratégia.

Idén februárban készülhet el a Digitális Élelmiszeripari Stratégia - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budapest

Több szintű fejlesztés jön

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője elmondta, hogy a DÉS a Digitális Jólét Program (DJP) koordinálta Magyarország Digitális Agrár Stratégiájába (DAS) illeszkedik. Fontos, hogy a termelésen kívül a vezető döntéshozásra, a vállalkozások közötti kapcsolatokra, illetve a logisztikára is fókuszál. Kiemelt területként kezeli a nagy adattömegek feldolgozását, a mesterséges intelligencia lehetséges alkalmazását, valamint az indokolt humán fejlesztéseket is. A szakmai vezető szerint a DÉS fő célja, hogy elvárt minőségű és mennyiségű élelmiszer álljon rendelkezésre a jövőben is. A programstratégia készítéséhez szükséges szakértőket, a koordinációt, a humánerőforrást és az infrastruktúrát elsősorban a DJP biztosítja. A szakértői munkát Friedrich László, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának oktatója és csapata végzi - számolt be róla a NAK.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás