Anyagunkból kiderül, hogy jelenleg milyen járulékfizetési kötelezettség terheli a hazai mezőgazdasági őstermelőket. Ami pedig még fontosabb: azt is leírjuk, hogy a 2020. július 1-től megváltozó társadalombiztosítási szabály alapján hogyan kell kiszámolni a járulékalapot képező összeget. Az új Tbj. (azaz 2019. évi CXXII. törvény) alapján ugyanis a biztosított kistermelő havi járulékalapjaként a tárgyévet megelőző évi bevétele 15 százalékának egytizenketted részét kell alapul venni.

Egy mezőgazdasági őstermelő járulékfizetési kötelezettségével kapcsolatban kérdezett az Adózóna egyik olvasója. Erre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász válaszolt. A kérdező személy 2019-ben 1 millió 300 ezer forint bevételre tett szert. Élt az adóbevallásban a nemleges nyilatkozattétel lehetőségével, mert a bevételei 20 százalékát meghaladóan, 410 ezer forint értékű számlája volt, amely a nevére szólt, és az őstermeléssel kapcsolatosan állította ki. Május 20-ig megfizette a bevétel 4 százaléka után a 17,5 százalék szochót is. Más jogviszonya nincs, csak az őstermelői. A 2019. évben a megelőző évi bevétele alapján fizette ki a 4 százalék természetbeni egészségbiztosítási és a 10 százalék nyugdíjjárulékot, és vallotta be negyedévente a 1958-as bevalláson.

Július 1-től megváltozik az őstermelők járulékfizetése, leírtuk a részleteket - képünk illusztráció

Ez így helyes-e?

Eljárhat a járulékfizetés terén úgy 2020-ban is, hogy a 2019. évi 1 millió 300 ezer forint 20 százaléka lesz a járulékalap, és az után fizeti meg a 4+10 százalékot? – kérdezte a portált a mezőgazdasági őstermelő.

A kérdésben szereplő őstermelő biztosított kistermelőnek minősül. Ezért, ha magasabb ellátás érdekében nem vállal magasabb alap utáni fizetést, akkor a biztosított kistermelő a tárgyévet megelőző évi bevételének 20 százaléka után 4 százalékos mértékű természetbeni egészségbiztosítási járulékot és 10 százalék nyugdíjjárulékot fizet. Az szja-törvény szerinti mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatár számításánál a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított, egyébként bevételnek számító támogatást figyelmen kívül kell hagyni - írta válaszában dr. Radics Zsuzsanna.

A 2018. évi LII. törvény 7. paragrafusának (3) bekezdése alapján a járulékfizetésre kötelezett mezőgazdasági kistermelőt a saját maga után évente terhelő adó alapja:
  • a tárgyévi összevont adóalapba tartozó jövedelem,
  • az átalányadózó mezőgazdasági kistermelő által e tevékenysége alapján szerzett tárgyévi jövedelmének 75 százaléka,
  • a tételes költségelszámolást választó, nemleges nyilatkozatot benyújtó őstermelő tárgyévi bevételének 4 százaléka, csökkentve a tárgyévi Tbj. szerinti járulékalapját képező összeggel.

2020. július 1-jől azonban változik a társadalombiztosítás szabálya. Az őstermelők járulékfizetése a 2019. évi CXXII. törvényben szabályozott.

Az új Tbj. (azaz 2019. évi CXXII. törvény) alapján járulékalapot képező összeg a következő lesz:

„Mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatárt, az őstermelői tevékenységből származó, tárgyévet megelőző évi bevételének 15 százaléka után társadalombiztosítási járulékot fizet.” Az szja-törvény szerinti mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatár számításánál figyelmen kívül kell hagyni a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított, egyébként bevételnek számító támogatást.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás