Több százezer magyar honpolgárnak van legalább néhány tőke szőlője, ezért igen sok embert érdekel az, hogy miként időzítse a szőlő szüreti munkáit. Korán szedje le a szőlőt, hogy megmentse a darazsak, a rigók és a seregélyek kártételétől, a rothadástól, vagy a jobb minőség reményében késleltesse a szüretet?

A szüret előtt nem árt próbaszüretet végezni a szőlősben. Ez abból áll, hogy leszedünk két kiló, átlagosan érett szőlőt, burgonyanyomón átpréseljük, a mustot fehér vásznon átszűrjük, majd pedig mustfokolóval megmérjük a cukortartalmát. Ebből megállapítjuk, hogy a must hány százalék cukrot tartalmaz. Ha a cukortartalom eléri a 20 százalékot, a bor alkoholtartalma már eléri a 12 százalékot, ami már ideálisnak mondható, így a szüret megkezdhető.

Mustfokoló a szaküzletekben beszerezhető, de kell hozzá egy mérőhengert is vásárolni. Igaz, a mérés akár egy befőttes üvegben is elvégezhető, de akkor sok must kell hozzá. Ügyelni kell a mérés során a must hőmérsékletére, mert a hideg mustban a fokoló a valóságosnál több, a melegben pedig kevesebb cukrot mutat ki. Nem szükségtelen tehát a kiegészítő táblázat használata.

Hogyan készüljünk fel a szüretre?

Nagyon fontos a pince és az erjesztő edények gondos előkészítése. Az eredményes borászkodás alapja a tisztaság, ezért a pincét idejében, alaposan ki kell takarítani. Ne maradjon benne semmi romlékony anyag (tárolt sárgarépa, gyümölcs, burgonya stb.). A falakat söpörjük le, meszeljük ki, alaposan szellőztessünk! A szüreti edényeket mossuk ki! Nagy segítséget jelentenek a műanyag tölcsérek, vödrök, kádak, amelyek könnyen tisztán tarthatók. A faedényeket jó előre be kell áztatni, mert a tavalyi szüret óta kiszáradtak.

A gondos szőlősgazda a hordókat egész éven át ápolgatja, rendszeresen kénezi. Most még egyszer át kell a hordókat vizsgálni: a jó hordókat ajánlatos hideg vízzel megtölteni, majd egy-két nap múlva kiüríteni belőlük a vizet, kicsepegtetni és lekénezni. Erre a célra hektoliterenként egy szál kénlapot égessünk el bennük. A penészes hordókat először trisós forró vízzel öblítsük át állandó mozgatás közben, azután többször töltsük meg hideg vízzel! A beteg, penészes hordót a szagán kívül arról lehet e legegyszerűbben felismerni, hogy benne a kénlap nem ég el, elalszik.

A szőlőszemekből kipréselt szőlőlé, más néven a must, kifejezetten egészséges ital és nem mellesleg, ennek erjedéséből készül a bor
 

Kisebb mennyiségű mustot eredményesen lehet erjeszteni üvegballonban vagy demizsonban is. Ezeket ugyancsak gondosan ki kell mosni a megtöltésük előtt. A műanyag edények, kannák a must erjesztésére nem alkalmasak.

Daralás, préselés, erjesztés - a jó bor titka

Nem szabad elmulasztani a zagy (azaz a megdarált szőlőbogyó) kénezését, mert ezzel fertőtlenítjük a mustot és megakadályozzuk a káros penészgombák elszaporodását. Száz kg zagyhoz keverjünk 20 g (azaz 2 dkg) kristályos borként. Ha a must erősen penészes szőlőből származik, akkor ezt a mennyiséget akár 100 g-ig is fokozhatjuk anélkül, hogy a kezelésnek a borra bármilyen mellékhatása lenne.

A zagyot kétszer préseljük, és az első préselésből származó színmustot lehetőleg külön erjesszük ki, mert ez a legértékesebb. A túlságosan erős préselés több mustot eredményez ugyan, de rontja a bor minőségét. Száz kg szőlőből 68-72 liter mustra számíthatunk.

Az edényekben mintegy 10%-nyi erjedési űrt kell hagyni, nehogy a must a zajos erjedés során az edényből kicsorduljon!

Ezek a szőlőszüret legalapvetőbb szabályai. Aki ezeket betartja, az kellemes, friss, illatos, egészséges bort készíthet.

Forrás: balintgazda.hu

Fotó: bien.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás