A mezőgazdaságban jelentősen csökkent a feketén foglalkoztatott munkavállalók aránya az ágazatban ellenőrzéssel érintett munkavállalókhoz viszonyítva a 2017. I. félévhez képest – közölte a Pénzügyminisztérium foglalkoztatás-felügyeleti főosztálya. A mezőgazdasági ágazatra az idei első félévben az ellenőrzések 2 %-a esett (242 db), összesen 186 intézkedés történt és 43 munkáltatóval szemben 5 590 000 Ft összegben kellett a munkaügyi bírság eszközével élni, valamint 26 esetben munkaügyi bírságot helyettesítő figyelmeztetés határozatot kiadni. Az ellenőrzött 1 643 munkavállalóból 1 114 főt érintett valamilyen szabálytalanság, ebből a feketén foglalkoztatott munkavállalók 284 főt tettek ki.
Jelentősen csökkent az illegálisan foglalkoztatottak száma a mezőgazdaságban (Grafikon: Pénzügyminisztérium)
2018 őszén a mezőgazdasági ágazat fokozott vizsgálatára irányuló célvizsgálatot tart a munkaügyi hatóság. Egyes megyékben a mezőgazdaságnak tradicionálisan jelentős szerepe van. Az ágazatban jelen vannak az alkalmi munka keretében foglalkoztatók és a nagyobb volumenű mezőgazdasági termelésre berendezkedett – nagy létszámú munkaerőt foglalkoztató - vállalkozások is. Itt jellemző leginkább az atipikus foglalkoztatás (többnyire egyszerűsített foglalkoztatás keretében mezőgazdasági idénymunka), az ellenőrzések során az ágazatban dolgozó munkavállalók gyakran nyilatkozzák, hogy tudomásuk szerint egyszerűsített foglalkoztatás keretén belül mezőgazdasági idénymunka jelleggel dolgoznak, ám a bejelentésük ténylegesen nem történik meg. Az év első felében a mezőgazdasági szektor – szezonális - jellegéből adódóan az ellenőrzések száma kevesebb, mint a nyári és őszi időszakban. A feltárt jogsértések sokszor nagyobb munkavállalói létszámot érintenek, ennek hátterében a mezőgazdasági munkák idényjellege áll, a munkáltatók pedig rövid ideig nagyobb munkavállalói létszámot alkalmaznak, ezért a feltárt jogsértések gyakran valamennyi munkavállalót érintik. Az állattenyésztéssel kapcsolatban idén kevésbé volt jellemző a munkaidőre, pihenőidőre irányuló szabálytalanságok, az előző évek tapasztalatait figyelembe véve, viszont több munkavállalót is érintett a jogviszony megszűnésével összefüggő igazolások kiállításának és kiadásának elmulasztása. A növénytermesztés esetében a feketemunka előfordulása a gyakoribb, a legtöbb feketén foglalkoztatott munkavállaló a betakarítási munkák során fordult elő 2018. I. félévben. Forrás: Pénzügyminisztérium

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás