2017 a Furmint éve, így szinte minden, szőlővel kapcsolatos rendezvény e fajta körül forog. Ebből az apropóból hívták életre a "Fogadj örökbe furmintot" elnevezésű programot is, amellyel a fiatal magyar agrárkutatókat szeretnék segíteni a szervezők.

A "Fogadj örökbe furmintot" elnevezésű program keretében tavasszal a Badacsonyban ifjú furmint oltványokat telepítettek, amiket cégek és magánemberek egyaránt örökbe fogadhatnak. Egy-egy örökbe fogadott furmint 100 ezer forintot jelent a fiatal agrárkutatóknak, ugyanis a befolyt összeget pályázatok kiírására és nekik szóló ösztöndíjakra fogják fordítani.

A program célja tehát, hogy több fiatal forduljon a mezőgazdaság és a szőlőtermesztés felé – akár az ilyen ösztöndíjak adta inspiráció miatt is.

Ez kiemelten fontos ügy, ugyanis az agráriumban a szakképzettek - közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezők - aránya nagyon alacsony, nem éri el a 15 százalékot sem.

Aki örökbe fogad egy furmintot, az az oktatásért is sokat tesz
 

Eddig mintegy 2,5 millió forint gyűlt össze az örökbefogadott szőlőtövek által, de a felajánlásokat év végéig várják – írja az MTI. Sőt, mostantól évente meghirdetik majd a programot, így várhatóan egy hagyományteremtő kezdeményezésnek lehetünk most tanúi.

Az első pályázatot már ki is írták, amire az ösztöndíjra igényt tartók szeptember 30-ig nyújthatják be pályázataikat. Az első helyezett 250, a második 150, míg a harmadik helyezett 100 ezer forintot kap.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás