Általában véve stagnáltak az importból származó gyümölcsárak a budapesti Nagybani piacon a múlt héten, de gyümölcsönként most is voltak kisebb-nagyobb árváltozások. A görög import szamóca 50 százalékkal került többe mint a múlt héten, míg az Olaszországból származó Fétel apát körte ára 17 százalékkal csökkent.

Alma ára: a Granny Smith fajtájú alma 110, a Gala 260, a Starking 140, a Pink Lady pedig 180 forintba került kilónként. Az említett almafajták Olaszországból származnak. A nem jelölt fajtájú, lengyel import alma 200 forintos áron volt megvásárolható.

Körte ára: 6 százalékos drágulás után 435 forintért lehetett a vásárlóké az olasz Alexander körte, a szintén olasz Fétel apát kilója 450 forintba került, míg a Vilmos körtét (olasz import) 390 forintért kínálták. Az argentin Vilmos körte kilójáért 620 forintot kellett fizetni.Szamóca (eper) ára: a spanyol szamóca 1112 forintba került, míg görög testvére 1150 forintért lehetett a vásárlóké.

Tisztított mandula, tisztított mogyoró, földimogyoró ára: az USA-ból származó tisztított mandula kilóját 3500 forintért mérték, a török tisztított mogyoró továbbra is 3400 forintba került, míg a kínai földimogyorót 800 forintért adták.

Csemegeszőlő ára: a Dél-afrikai Köztársaságból származó fehér csemegeszőlő 1000 forintba, míg a piros 920 forintba került. A perui import piros csemegeszőlőt 930 forintért adták a kereskedők.

Citrom ára, zöldcitrom ára: a spanyol citrom 350 forintért lehetett a vásárlóké, míg a brazil zöldcitrom kilóját 765 forintért kínálták.

Mandarin ára, narancs ára: a Spanyolországból behozott mandarin kilója 373 forintba került a múlt hét folyamán. Az olasz vérnarancs 360, a görög Navel 235, míg a spanyol Navel 340 forintos áron volt kapható.

Grapefruit ára, kivi ára, banán ára: a török grapefruit 355 forintért kerülhetett a vásárlók kosarába. Az Olaszországból importált kivi kilójáért 405 forintot kellett fizetni. Az ecuadori banán 397, a kolumbiai pedig 394 forintba került.

Mák ára: a cseh mák ára továbbra is 800 forint volt.

Forrás: AKI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás