…ugyanis nem is exportáltunk csirkehúst irányukba. Ukrajna szerint 178 tonna szalmonellával és lisztériával fertőzött csirkehús került a piacukra Magyarországról. A fenti állítást Bognár Lajos, országos főállatorvos cáfolja.

Az ügy még a múlt héten robbant ki, amikor is az ukrán főügyészség azzal vádolta meg hazánkat, hogy szalmonellás és lisztériával fertőzött csirkehúst importáltunk számukra és ezek a termékek piacra is kerültek az Ukrán boltokban.

Bognár Lajos országos főállatorvos szerint azonban ez képtelenség, ugyanis 2015-ben csak mechanikusan szeparált húst (MSM-et) exportált Magyarország Ukrajna irányába. Közfogyasztásra szánt baromfihúst 2014-ben is csupán csekély mennyiségben (107 tonna) exportált hazánk Ukrajnába.

Az MSM többek között sertésből, pulykából és csirkéből is készülhet, de az így nyert massza már nem tartozik a hús fogalomkörébe. Az MSM masszát gyártás után azonnal le kell fagyasztani és csak ipari felhasználásra, hőkezelt termékbe lehet bedolgozni. A jogszabályok nem határozzák meg az MSM-re vonatkozó mikrobiológiai követelményeket, határértékeket, szemben a végtermékekkel, amelyeknek mikrobiológiai biztonságát a gyártónak garantálnia kell!

A mai napon az Ukrán társhatóság arról tájékoztatta Bognár Lajos országos főállatorvost, hogy nem rendelkeznek információval a főügyészségi nyomozásról. A magyar hatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy az MSM termékekkel kapcsolatban további információkat szerezzen az ukrán főügyészségtől. Bognár Lajos országos főállatorvos hangsúlyozta: Magyarországon ilyen, kizárólag ipari felhasználásra szánt termék közfogyasztásra nem kerülhetett!

Forrás: FM sajtóiroda

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás