Nem zártak jó évet a méhészek, az árak nyomottak és a tavalyi termés csak közepes lett - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1 televíziócsatorna műsorában. A szakember ismertette, hogy a Magyarországon megtermelt méz kétharmadát, körülbelül 20 ezer tonnát külföldön értékesítik, és megjegyezte, hogy a méz ára euróban az elmúlt tíz évben 30 százalékkal csökkent. A méhállományt tekintve jobb a helyzet, hiszen tavaly nem volt olyan mértékű méhpusztulás, mint 2018-ban.

A méhcsaládok erőteljesen teleltek be - fogalmazott a méhészek elnöke. Elmondta, hogy tavaly nagyon kevés akácméz termett, mert az akácvirágzás idején sok eső volt, ugyanakkor a méz minősége tökéletes. A méhészek egy év alatt 1,8 milliárd forint közvetett támogatási forráshoz jutnak hozzá. Ebből méhanyát és méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz - mondta Bross Péter OMME-elnök.

Nem zártak jó évet a méhészek 2019-ben a méhészelnök szerint

Dupla támogatás 2020-ban

Az agrártárca ez évtől a méhcsaládonkénti beporzási támogatást 500 forintról 1000 forintra növelte, továbbá a magyar méhészeti nemzeti program által nyújtott forrásokat is jelentősen megemelték. A méhészek a többlettámogatással kedvező időjárási körülmények esetén több mézet tudnak termelni, és több juthat exportra is. A hazai méhészek azonban leginkább azt szeretnék, ha itthon fogyna több méz. A magyarok ugyanis jelenleg évente 1 kilogramm mézet fogyasztanak, míg az unió polgárai ennek a dupláját eszik meg. Az itthon tavaly előállított méz minőségben kiváló, mennyiségben azonban csak közepes lett. Ennek elsősorban a szeszélyes időjárás volt az oka. A legfrissebb adatok szerint tavaly 25 ezer tonnányi mézet termeltek, aminek több mint a felét külföldön adták el - hangzott el a műsorban.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás