Hétfőn általában többórás napsütésben lesz részünk a fátyol- és gomolyfelhők mellett, de az összeálló gomolyfelhők miatt erősebben felhős területek és időszakok is lesznek. Elszórtan lehet zápor, zivatar, de az Észak-Dunántúlon kicsi a csapadék esélye. Az északnyugati szél a Dunántúlon nagy területen megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás. Zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 32 fok között alakul. Késő estére 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Héfő estétől a nappal képződött gomolyfelhők nagy része összeesik, illetve szétterül, továbbá fátyolfelhők is maradnak felettünk. A záporok, zivatarok zöme az éjféli órákig lecseng, de ezt követően hajnalban is lehetnek helyenként - nagyobb eséllyel a déli megyékben - ilyen csapadékgócok. Hajnalban a szélcsendes helyeken foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás az ország legnagyobb részén gyenge vagy mérsékelt marad, de az északkeleti megyékben megélénkül az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 20 fok között várható, a kevésbé felhős, szélvédett tájakon pár fokkal hidegebb is lehet.

Kedden alapvetően sok napsütés várható, a Dunántúlon kevesebb, a Dunától keletre több gomoly- és fátyolfelhővel. Helyenként, főleg a déli és keleti megyékben valószínű zápor, zivatar. Az északias szelet néhol élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet csúcsértéke általában 25, 30 fok között alakul.

Szerdán gomolyfelhős napos idő várható, de emellett napközben nyugat felől egyre inkább megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet. A nap második felében északnyugat felől lehet számítani esőre, záporra, esetleg zivatarra. Az északias irányú szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13, 19 fok között várható, de a hidegre érzékeny helyeken ettől pár fokkal hidegebbet is mérhetnek. Délután általában 23, 30 fokot olvashatunk le a hőmérőkről, északnyugaton várható a hűvösebb, délkeleten a melegebb idő.

Csütörtökön az összefüggőbb felhőtakaró délkeleti irányba elvonul, mögötte északnyugat felől egyre nagyobb területen gomolyfelhős napos időre lehet számítani. A nap első felében még helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Élénk, helyenként erős lökések is kísérhetik az északi, északkeleti irányú szelet. Hajnalra általában 12, 18 fok közé hűlhet a levegő, ettől alacsonyabb értékek a kevésbé felhős, szélcsendes, hidegre érzékeny tájakon lehetnek. A maximum jobbára 21 és 27 fok között alakul.

Pénteken gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütés valószínű, csupán néhol fordulhatnak elő záporok. Általában élénk északi, északkeleti szél lesz a jellemző, melyet élénk, néhol erős lökések is kísérhetnek, de a Dunántúlon a nap folyamán déli, délkeleti irányba fordul a szél. Hajnalban 7, 16 fok közé hűlhet a levegő, alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken lehetnek. A csúcsérték 22 és 27 fok között szóródhat.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás