Hirdetés
Nincs lehetőség az együttes védekezésre a kukoricában
A kukorica egyik kártevője a gyapottok bagolylepke. Rajzása több megyénkben is erősödni látszik, így itt az ideje a védekezésnek. Megfékezése azért is fontos, mert másodlagos kártételként akár gombás megbetegedések is kialakulhatnak a fertőzött állományban.
A kukoricamoly áttelelő hernyóiból kifejlődött lepkék repülése már befejeződött, a tojásokból kelő hernyók pedig már javában bábozódnak. A gyapottok bagolylepke azonban most kezd csak igazán rajzani. Hazánkban a legnagyobb veszélyt nem az áttelelő állomány jelenti, sokkal inkább a tőlünk délebbre tömegesen repülő lepkék tojásrakásából származó hernyók okozzák a problémát a kukoricában.
A gyapottok bagolylepke hernyójaA két kártevő rajzása idén jelentősen elkülönül időben, így nem megoldható az együttes védekezés. A kukoricamoly következő nemzedéke ellen augusztus első felében kell majd védekezni, de addigra a gyapottok bagolylepke elleni védekezést már befejezik a gazdák.
Hirdetés
A gyapottok bagolylepke ellen nagyobb térségben, több veszélyeztetett kultúrára is kiterjedően érdemes védekezni. Minthogy vándorló lepkéről van szó, az eredményes védekezés idejének és kiterjedésének meghatározásához megfigyelésre és szakértői véleményre van szükség. A lepke jól repül, nagyobb távolságokat is képes megtenni, a védekezést ezért megfigyelésre kell alapozni. Erre kiválóan alkalmasak a fénycsapdák, mert fénnyel csalogatható.
Ilyen lepke lesz a hernyóbólFontos tudnivaló, hogy a zsenge kukoricába - egyéb terménybe - berágó hernyók ellen már nincs hatékony védekezési lehetőség. A hernyók a kukoricában és napraforgóban másodlagos kár gyanánt gombabetegségek kialakulását segíthetik elő, a csemegekukoricában és más zöldségfélékben - az előbbin túl - fogyasztási és értékesítési értékcsökkenést okoznak.
Forrás: magyarkukoricaklub.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés