Az országos főállatorvos március 8-án megjelent határozatában egységes szerkezetben, új intézkedésekkel is kiegészítve foglalta össze az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezési feladatokat. A tájékoztatás szerint a határozat célja, hogy az érintettek még hatékonyabban végezhessék el a megelőzést és a korai felismerést szolgáló teendőket. Az új, átfogó dokumentumban meghatározták például a magas-, a közepes- és az alacsony kockázatú területeket és az azokon szükséges intézkedéseket. Az állatorvosokból, vadászokból és vadbiológusokból álló ASP Nemzeti Szakértői Bizottság - az elmúlt időszak európai járványhelyzetének változása miatt - javaslatot tett a magas kockázatú terület módosítására, valamint egy közepes és egy alacsony kockázatú terület létrehozására.
Új határozat foglalja össze a tudnivalókat ASP ügyben (Fotó: Pixabay, webandi)
A magas kockázatú területen bevezetett intézkedéseket ezentúl már nemcsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Ukrajnához közeli területein kell alkalmazni, hanem a megye teljes területén, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti részében és Hajdú-Bihar megye 5 vadásztársaságának területén is. Ezeken a területeken aktívan keresik például az elhullott vaddisznókat, valamint a hatóság mind az elhullottan talált, mind a kilőtt vaddisznóknál laboratóriumi vizsgálatot végez. További előírás, hogy vaddisznó társasvadászatot csak a megyei főállatorvos előzetes engedélyével lehet tartani, valamint, hogy minden vadfarmot, vadaskertet kettős kerítéssel kell körbevenni. Házi sertéseket csak úgy szabad tartani, ha azok vaddisznóval nem tudnak érintkezni, és az elhullott házi sertéseket is vizsgálni kell. A közepes kockázatú területre - Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Hajdú-Bihar megye további területei, valamint Békés, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye meghatározott területein - ennél enyhébb intézkedések vonatkoznak. Ugyanakkor, hasonlóan a magas kockázatú területhez, ezeken a részeken is érvényes például, hogy fokozni kell a vaddisznó kocák és malacok kilövését a vaddisznók számának csökkentése érdekében. Az ország más részein - az alacsony kockázatú területeken - a megtalált vaddisznó hullák laboratóriumi vizsgálatát és összegyűjtését, majd ártalmatlanítását írja elő a határozat. Emellett az élő vaddisznókat ezekről a területekről sem lehet kivinni, valamint az elhullott házi sertéseket is vizsgálni kell. Az ASP emberre nem veszélyes, ugyanakkor esetleges magyarországi megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt jelentene. A korai felismerése érdekében hozott intézkedések eredménye attól függ, hogy a sertéstartók és vadászok eleget tesznek-e a bejelentési kötelezettségüknek. Ugyanígy kiemelten fontos, hogy a sertéstartók betartsák a moslékkal etetés tilalmát. A betegséget nemcsak a fertőzött vaddisznók hozhatják be az országba, hanem az Ukrajnából, Oroszországból származó sertéshús, húskészítmény révén is megjelenhet az ASP Magyarországon. Ezért kiemelten fontos, hogy még útipoggyászban se hozzanak be ezekből az országokból sertéshúst, húskészítményt a turisták és a vendégmunkások - emlékeztet közleményében a szaktárca. Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás