Balázsik Zsófia agrár-szaktanácsadó arról beszélt, hogy nőként könnyen be lehet jutni az agrárszakmába, de a bentmaradáshoz nagyon sokat kell tenni a jellemzően férfiak által uralt ágazatban. Kiemelte, hogy számtalan nehézséggel találkozott a pályafutása során, de akadályok nélkül kevésbé volna értékes az az út, amit az ember bejár az élete folyamán. Ezeket pedig egy percig sem bánja, hiszen hosszú távon minden pillanatnyi negatívum inkább csak építette őt.

Az Agrárszektor készített interjút Balázsik Zsófia szaktanácsadóval, ezt az anyagot szemléztük. A képek forrása az egyik legnagyobb online közösségi portál (FB).

Balázsik Zsófia agrár-szaktanácsadó arról beszélt, hogy nőként könnyen be lehet jutni az agrárszakmába, de a bentmaradáshoz nagyon sokat kell tenni a jellemzően férfiak által uralt ágazatban - Fotó: FB

Az előzmények

Szerencsés helyzetben vagyok, mert mondhatjuk azt is - ha nem is klasszikus értelemben -, de a mezőgazdaságba születtem bele, hiszen az édesapám állatorvos volt. Már gyerekként rengeteget jártam vele dolgozni, ráadásul abban az időben még a háztáji és nagyüzemi állattartás, a haszonállatok voltak túlsúlyban, így természetes közeg volt nekem a gazdaságok, az állattenyésztő telepek látogatása. Nyilván ebből a gyerekkorból vágytam valami hasonló felnőtt életre, amihez rengeteg munkára és kitartásra volt szükség. Ma pedig már elmondhatom, hogy van olyan ügyfelünk, akivel a kezdetek kezdete óta, több, mint 15 éve dolgozom együtt. Annak viszont kifejezetten örülök, hogyha ma a mezőgazdaságról beszélünk, már nem csak az jut eszünkbe, hogy férfiszakma. Egyre több női szereplő van már az agráriumban, és nem is akármilyen eredményeket érnek el - fogalmazott a lapnak Balázsik Zsófia arról, hogy hogyan került bele a mezőgazdaság világába.

Volt akadály bőven előtte

A szakember kiemelte, hogy számtalan nehézséggel találkozott a pályafutása során. Egy történetet is megosztott ezzel kapcsolatban:

Az elektronikus benyújtási felülettel akkoriban olyan problémák is voltak, hogy túlterheltség miatt lefagyott a rendszer hosszú órákra, amivel mi nem tudtunk mit kezdeni, hiába voltak folyamatosan beírva az ügyfelek, akkor hirtelen felborult minden. 

Pont egy ilyen alkalommal ült velem szemben egy idős gazdálkodó bácsi, akinek próbáltam elmagyarázni, hogy most tartunk egy kis szünetet, és majd telefonálok, mikor jöhet vissza, hogy folytassuk a kérelmét. Ezt nagyon nem akarta megérteni, és közölte velem, hogy „kedves, nagyon fiatal magácska még, esetleg nem hívna egy kollégát, hogy kisegítsen?” 

Azt hozzá kell tenni, hogy szerintem férfi kollégára gondolt, nyilván nem csak a korommal volt akkor fenntartása. Aztán később pont ettől a bácsitól kaptam saját nevelésű virágpalántákat, miután megtudta, mennyire szeretek kertészkedni. Ez a történet is kitűnően mutatja, amit különböző színtereken tapasztaltam az elmúlt években is. Nőként sokkal könnyebben bejutok az ajtón, de ahhoz jóval többet kell tenni, hogy bent is maradjunk. Szerintem pont ettől szép ez a szakma is, főleg nőként!

Kevesebb a telep

Újabb példaként megemlítette, hogy nemrégiben volt náluk gyakorlaton egy végzős, ambiciózus hallgató lány, aki kifejezetten szarvasmarhatelepen szeretne dolgozni. Tény, hogy egyre több nő dolgozik a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben és a szaktanácsadásban egyaránt, de van, hogy az sem elég, ha egy fiatal elhivatott, alázatos és jól képzett. Mindennek most leginkább az szabhat gátat, hogy egyre kevesebb telep van, ezáltal csökken a lehetősége is, hogy munkába állhassanak. Sajnos, nem most éljük az állattenyésztés fénykorát - mondta.

A gyakorlaton nagyon sok múlik

A fiatalok esetében nagyon fontos lenne, hogy megmutassák nekik, miről is szól, mit jelent bármelyik ágazatban dolgozni. Az iskolákból, az egyetemekről ki kell vinni a diákokat, a hallgatókat terepre, biztosítani kellene nekik a több nyári diákmunka vagy évközi gyakorlat lehetőségét. Telepek, feldolgozóüzemek, gazdaságok látogatását is be kellene építeni az iskolai évekbe - fogalmazott.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás