Flandria és Vallónia régiónak is ambiciózus tervei vannak a növényi alapú, alternatív fehérjeszektor fejlesztésében Belgiumban. A flamand régió elsősorban az éghajlatváltozás, az élelmezésbiztonság és a közegészségügy jövőbeli kihívásaira igyekszik reagálni, míg Vallónia a piaci újjáépítés fontos lehetőségének tekinti a növényi fehérjéket.

A koronavírus okozta válság óta az ország lakosai egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a származási helynek. Ezen kívül a húshelyettesítő élelmiszerek fogyasztóinak tábora is egyre növekszik, a húsfogyasztás mértéke pedig évek óta csökken. Mindez kiindulópont lehet ahhoz, hogy a növényi fehérjék fenntartható ágazatának fejlesztését sikerre vigyék Belgiumban.

A csaknem 349 ezer hektáros gyepek a növényi fehérjék teljes felületének
92%-át teszik ki (Fotó: Pixabay)

Szója, quinoa, csillagfürt, lencse, csicseriborsó

Frandriában jelenleg körülbelül 27 ezer hektáron termesztenek zöldségfehérje-növényeket – írja a blog.syngenta.hu. Ez a takarmányozásban főként lóhere, az emberi táplálékhoz kapcsolódóan pedig borsó és bab. Ezen kívül kisebb mértékben foglalkoznak olyan növényekkel is, mint a szója, a quinoa, a csillagfürt, a lencse és a csicseriborsó.

Az elkövetkező években Flandria teljes mértékben fel akarja vállalni a fenntartható növényi és alternatív fehérjék ágazatának fejlesztését. Ennek érdekében a következő pontokra összpontosítanak: fenntarthatóbb takarmánytermesztés új modellekkel és értékesítési piacokkal. Több növényi fehérje termelése a hozzá kapcsolódó lánccal és kutatás-fejlesztéssel az innovatív fehérjék területén.

Az állati takarmány a legfontosabb piac

Vallóniában a szárazföldi, kiterjedt állattenyésztésnek köszönhetően a csaknem 349 ezer hektáros gyepek a növényi fehérjék teljes felületének 92%-át teszik ki. A fennmaradó 30,4 ezer hektárnyi növényi fehérje a következőképpen oszlik el: nitrogént megkötő növények 7 356 hektár (46% fehérjeterményekből és 37% lucernából áll), hüvelyes zöldségek (12 ezer hektár), olajos magvak (10 ezer hektár). Az állati takarmány messze a legfontosabb piac a térségben.

A régiónak az alternatív fehérjék terén komoly törekvései vannak. A COVID-19 utáni gazdasági fellendüléssel összefüggésben a régió bizonyos ipari tevékenységeket szeretne visszahozni Vallóniába, ideértve a növényi fehérjék szektorának fejlesztését is. Ehhez felpörgetnék a K + F szektort, növelnék a helyi feldolgozást, technikai és pénzügyi támogatást adnának a gazdálkodók számára. A helyi zöldségfehérje-növények – borsó, bab, repce, csillagfürt, lucerna, szója – területét pedig mintegy 1530 hektárral növelnék az évtized végéig.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás