A koronavírus-járvány okozta keresletcsökkenésen kívül fagykár, aszály, afrikai sertéspestis és madárinfluenza vírus is nehezíti a magyar gazdák életét. A húsárak viszont a jelek szerint túl vannak a csúcson, jelentős árcsökkenés jöhet. A koronavírus-járvány a hústermelésben is gazdasági károkat okozott, mert az idegenforgalom és a vendéglátás visszaesésével jelentős többlet maradt a készletekben.

A Népszava írta meg, hogy leginkább a fagykárt és az aszályt elszenvedő gyümölcstermesztőknek, valamint a sertéstartóknak van szüksége érdemi és gyors beavatkozásra. Más ágazatok esetében is a szociális hozzájárulási adókedvezmény, a munkáltatók által fizetett közterhek elengedése, valamint foglalkoztatási támogatás nyújtása jelenthetne segítséget. A cikk szerint a hústermelőket eleve nehéz helyzetben érte a járvány, mert a sertéspestis és a madárinfluenza is komoly gondokat okozott az ágazatnak.

Várhatóan a húsárak visszaesését okozza a készletet felhalmozódása - képünk illusztráció

Ahogy azt mi is megírtunk, május elején született döntés arról, hogy kidolgoznak a mezőgazdaság szereplőinek egy 25 milliárd forintos segélycsomagot, de ezt sokan kevésnek tartják. A program kicsit elkésett és a teljes agrárágazat számára valószínűleg nem lesz elegendő – nyilatkozta a Népszavának Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese.

Egyes szakmai vélemények szerint más országok gyakorlatához hasonlóan Magyarországon is támogatni kellene a hűtőtárolást, hiszen a készletek növekednek. Mivel a turizmus gyakorlatilag megszűnt, a vendéglátóhelyek forgalma is visszaesett, hatalmas készletek halmozódtak fel. Ráadásul ez a konkurens piacokra is jellemző, a gazdák önköltség alatt válnak meg a termékektől és emiatt áresés tapasztalható. Mindenki igyekszik megszabadulni a feleslegtől. Így a magyar piacokra is olcsó sertéshús érkezik – mondta a jelenlegi húshelyzetről Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára.

A húsárak csökkenése a baromfiágazatban

A baromfiágazatot a koronavíruson túl a H5N8-as madárinfluenza járvány is sújtja. Európában a koronavírus miatt a szektor forgalma nagyjából 25 százalékkal esett vissza. Ez pedig relatív túltermelést okozott – mondta a lapnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke. A csirkehús szegmensben ez nagyjából 20 százalékos áresést idézett elő. Azonban az árcsökkenés sem gerjesztett nagyobb keresletet. Az unióban jelenleg 500 ezer tonna fagyasztott baromfihúskészlet halmozódott fel és tovább nő. Magyarországon is ezek a trendek érvényesültek, így 25 ezer tonna fagyasztott készlet nyomja a piacot. Mindezek 15 százalékos termelés csökkenést okozhatnak - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás