Ördögi körbe kerültek a hazai tejtermelők. Az alacsony felvásárlási árak miatt nem tudnak megfelelő minőségű takarmányt venni a gazdálkodók a teheneiknek, emiatt pedig gyengébb lesz a tej minősége, és még alacsonyabb a tej ára.

Folyamatosan emelkedik a nyers tej felvásárlási ára Európában. Ez igaz a magyar tej esetében is, de az még mindig jóval olcsóbb a versenytársak árujánál. Az Európai Unióban átlagosan 106-107 forint a tej ára kilónként, addig az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint Magyarországon 90-92,70 forintot lehet kapni érte.

A tavalyhoz képest 130-140 százalékos áremelkedést az okozta, hogy sokan levágták az állományukat, emiatt pedig ellátási nehézségek vannak. A korábbi drasztikus döntést a túl alacsony árak miatt hozták a gazdák. Az árak pedig azért zuhantak, mert Európai Unió 2015. április 1-én feloldotta a termelés kvótáját, és a gazdálkodók elárasztották tejjel a piacot.

Hazánkban 64 milliárd forint állami támogatás segíti az érintetteket, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe. Ezzel megmaradt a magyar tehénállomány, miközben a szomszédos Szlovákiában nyolc százalékkal kevesebb lett a tejelő tehenek száma. “Hasonló történt a tejtermelésben lényegesen fontosabb Dániában is” - mondta Mélykúti Tibor a Tej Terméktanács elnöke a Napi.hu-nak.

Folyamatosan emelkedik a nyers tej felvásárlási ára Európában.

A magas felvásárlási árak miatt a magyar termelők jó helyzetbe kerülhetnének, de nálunk nem csak a kereslet határozza meg a nyers tej sorsát. A hazai piac ugyanis árérzékeny, ezért a kiskereskedők nem tudnak árat emelni. Ráadásul itt vannak a külföldi importtermékek is, amelyek az áremelkedés ellenére a boltokban 15-20 százalékkal olcsóbban elérhetők. A környező országokból származó UHT-tejek, és a német családi gyártó, a COT tejfölei is 30-40 százalékkal kerülnek kevesebbe a hazai termékeknél. Mindezt úgy, hogy minőségi, és csomagolástechnológiai szempontból sincsenek előnyben - mondja Mélykúti.

Fontos még az is, hogy a magyar tej minősége jó, de a beltartalma elmarad a versenytársak termékeitől. Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen, jobb takarmányozásra van szükség. Erre ugyan vannak törekvések a termelőknél, de a célra nincs elegendő pénzük, ami viszont valamennyire az árak csökkenését eredményezi.

A Tej Terméktanács elnöke szerint a termékpálya összes szereplőjének összefogására van szükség. A nemzetközileg alacsony felvásárlási ár azt eredményezi, hogy több magyar nyers tejet visznek ki, miközben a hazai feldolgozóipar 98 százalékban magyar tejet használ.

A Tej Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a helyzet rendezése érdekében egyeztetéseket folytat a kormánnyal. A feldolgozóipar árnövelése mellett több javaslatuk is van a versenyképesség javítására. Megoldást jelenthetne, ha a nyers és a friss tej áfáját is csökkentenék, mert ezzel a fogyasztók alig éreznék meg az árváltozást.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás